Külföldi hírek

2013. március 9., szombat, Közélet

Párttá alakult az Együtt 2014
Párttá alakult a tavaly október 23-án választói mozgalomként létrehozott Együtt 2014 tegnap.

Társelnökei a három alapító egyesületet képviselő politikusok: Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője. Az új párt választási szövetséget kötött az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért (PM) párttal. Így a szövetségi elnökségnek tagja lesz Jávor Benedek és Szabó Tímea, a PM két társelnöke is. Bajnai Gordon volt miniszterelnök a szövetségi elnökség hatodik tagjaként a kormányzati és választási felkészülést irányítja majd.


Beiktatták az új cseh elnököt
Beiktatták hivatalába Milos Zemant, a Cseh Köztársa­ság új elnökét tegnap a prágai Hradzsin gótikus Ulászló Termében a cseh parlament két házának együttes ülésén.

Március 12-én kezdődik a konklávé
Március 12-én kezdődik az új katolikus egyházfőt megválasztó konklávé – döntöttek a Vatikánban tanácskozó bíborosok tegnap.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-03-09: Belföld - Váry O. Péter:

Belföldi hírek

Rendszeresen egyeztetnek
Orbán Viktor miniszterelnök tegnap délután hivatalában fogadta az RMDSZ elnökét. A Kelemen Hunor által kezdeményezett megbeszélésen áttekintették a romániai magyarságot érintő legfontosabb aktuális kérdéseket, így az alkotmánymódosítás, a régiók átszervezése, illetve a kisebbségi jogok érvényesülésének témakörét.
2013-03-09: Belföld - :

Hírsaláta

NEM TETSZIK A SZÉKELYEK TÖRTÉNETE. Egy Hargita megyei állampolgár az oktatási minisztérium szakvéleményét kérte a székelység történetével foglalkozó tankönyv használatáról a megye iskoláiban, mert megítélése szerint az románellenes, a magyar revizionizmus szellemében eltorzítja a történelmi eseményeket, és szöges ellentétben áll a hivatalos román történetírással.