A magyar charolais-tenyésztők évekkel ezelőtt vették fel a kapcsolatot a környező országok, különösen Erdély és Szlovákia területén élő gazdákkal.
Kimondottan jók a kapcsolataik például a kézdialmási egyesülettel, az ottani gazdák már jártak a magyar tenyésztőknél. De a szitabodzai állattartók is megfordultak náluk. E háromszéki kapcsolat első eredménye a Zalánban létrejött fajtatiszta charolais-tenyészet, ahova 90 üszőt vásároltak. Az almásiak pedig tenyészbikát vásároltak a pirostarka fajta átalakítása végett. Tavaly Csíkszeredában több mint 300 gazda részvételével tartottak előadást a charolais-tenyésztésről. Részt kívánnak venni a helyi tenyésztőszervezetek megszervezésében, működésükhöz szakmai segítséget fognak nyújtani. A székelyek mellett a román anyanyelvű gazdákkal is jól alakulnak a kapcsolataik, túl vannak az első látogatásokon. Decemberben például a suceavai marhahústermelők egyesületének vezetősége járt náluk többnapos farmlátogatáson. A fajta népszerűsítése érdekében együttműködést kezdtek a kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemmel, aminek idén már kézzelfogható eredménye is lesz. Meggyőződésük, hogy habár Románia még a húsmarhaágazat fejlesztésének elején jár, rendkívül jó tartási lehetőségekkel rendelkezik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.