Felnőttoktatási központot hoz létre a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal abban az ingatlanban, melynek átadásáról legutóbbi ülésén döntött Sepsiszentgyörgy képviselő-testülete. Kelemen Tibor intézményvezető szerint több hónapja megkezdték az előkészítést, ugyanis minisztériumi engedélyre volt szükség a Dália utcai egykori napközi otthonban felszabadult helyiségek rendeltetésének megváltoztatására. Az engedély a tavaly nyári igénylés után az év végén érkezett meg.
A szakhivatal székházában jelenleg szétszórva, három emeleten, különböző termekben zajlik a felnőttképzés, az önkormányzat által tíz évre díjmentesen átengedett ingatlanban azonban egyidejűleg több csoport és felkészítő indítható – vázolta érdeklődésünkre Kelemen Tibor. Megjegyezte: a képviselő-testület határozata értelmében a tevékenységeket egy éven belül el kell indítaniuk, ezért most az általános felújításhoz szükséges anyagiakért lobbiznak – becsléseik szerint máris legalább egymillió lejre lesz szükség, a festés mellett ugyanis nyílászárókat kell cserélni és egy hőközpontot is be kell szerelni.
A megfelelő bútorzat, számítástechnikai és más eszközök beszerzését kizárólag pályázati alapokból fedezi az intézmény, mely idén harminc szakmában több mint kilencszáz érdeklődő felkészítését tervezi. A munkaerő-foglalkoztatási hivatal tíz évig díjmentesen használhatja az ingatlant, a fenntartási, karbantartási és más költségek azonban az intézményt terhelik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.