Benyújtotta témajavaslatait a parlament alkotmánymódosítási szakbizottságához az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója. A szövetség törvényhozói körvonalazták azokat a témaköröket, amelyekben módosításokat ajánlanak az alaptörvény szövegében. A módosítások szövegszerű javaslatait májusig nyújthatják be a politikai alakulatok.
Az RMDSZ javaslatainak középpontjában a kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése áll – nyilatkozta Máté András Levente, az alkotmánymódosítási bizottság alelnöke. A képviselő hozzátette, az RMDSZ kérni fogja a nemzetállami önmeghatározás törlését is az alaptörvényből. Máté szerint a szövetségnek akkor sem kell lemondania a kisebbségek államalkotó tényezőként való meghatározásáról, ha nem sikerülne elérni a nemzetállami meghatározás törlését. Elismerte, megoszlik a jogászok véleménye arról, miként fér össze a nemzetállam fogalma a nemzeti kisebbségek államalkotó jellegével. Máté elmondta, az RMDSZ alkotmányos védelmet biztosítana a regionális nyelveknek azáltal, hogy alkotmányos rangra emelné a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Az alaptörvényben kívánja azt is rögzíteni a szövetség, hogy ne lehessen döntéseket hozni a kisebbségeket érintő kérdésekben azok legitim képviselőinek megkérdezése nélkül.
A benyújtott témajavaslat a kisebbségeknek az állami intézményekben való arányos jelenlétére is kiterjed.
Az RMDSZ témajavaslatai számos olyan kitételt tartalmaznak, amelyek az állami intézmények feladatköreit és kompetenciáit vázolják, és nem kimondottan a kisebbségekre vonatkoznak. A szövetség a parlamenti köztársasági formát támogatja, és javaslataival igyekszik leépíteni az állami intézmények között észlelhető átfedéseket.
Máté András szerint a benyújtott témakörök alapján a bizottság a következő két hónapban dolgozza ki konkrét módosító javaslatait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.