Átszervezés az egészségügybenSokkolt a miniszter bejelentése

2013. március 14., csütörtök, Közélet

Bármilyen módon szervezik át az egészségbiztosítási rendszert, azzal meg kell várni az új régiók kialakítását, de helyi szinten azután is működnie kell valamilyen szintű biztosítási képviseletnek, mert a lakosság nem utazhat több száz kilométert különböző igazolások kiváltásáért, és a szolgáltatókkal sem tartható a kapcsolat egy távoli központból – szögezte le lapunk érdeklődésére Ghiţă Drăgoiu, a Kovászna Megyei Egészségbiztosító Pénztár elnöke a megyei biztosítók és közegészségügyi igazgatóságok felszámolására vonatkozó miniszteri bejelentésre reagálva.
 

A háromszéki egészségbiztosító pénztárnak huszonnyolc alkalmazottja és négy szerződéses munkatársa van, az intézmény elnöke szerint az átszervezés után sem marad senki az utcán, mert biztosítási szakemberekre szükség lesz. Ghiţă Drăgoiu értelmezésében nem az egészségbiztosítási pénztárak felszámolásáról, hanem csupán átszervezéséről van szó, illetve lesz, miután megszületik a vonatkozó törvénytervezet, és harmincnapos közvitán véleményezik az érintettek. Az általa vezetett intézmény tegnap kiadott közleménye szerint az alkalmazottak úgy vélik, az egészségbiztosító pénztárak rövid időn belüli felszámolása zavart okozna a rendszerben, késéseket idézne elő a szolgáltatókkal fenntartott kapcsolatban, ami közvetetten a lakosságot is érintené, és elégedetlenséget váltana ki.
Ágoston László  megyei közegészségügyi igazgatót sokkolta Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter keddi bejelentése, elismeri, a szaktárcának jogában áll úgy megszervezni az egészségügyi ellátást, ahogy akarja, de nem a megyék megkérdezése nélkül, és nem egyik napról a másikra változtatva meg a jelenlegi struktúrát. Ágoston elmondta: a megyei igazgatóságok tevékenysége nem látványos, de nélkülözhetetlen az ország egészségügyi stratégiájának megalapozásában, mert a területen össze­gyűjtött statisztikákból tűnik ki, milyen problémák vannak, ugyanakkor az oltási és az országos egészségügyi programok irányítása és felügyelete, a járványtani kérdések, a munkaorvostan, egészségügyi nevelés, ellenőrzés, különböző engedélyek kiállítása is az ő feladatuk. Az igazgató az intézmény ötvenhat alkalmazottjáért is aggódik, akik az igazgatóság megszűnése esetén állás nélkül maradhatnak, de bízik abban, „a miniszter elszólásáról, és nem végleges döntésről van szó”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 787
szavazógép
2013-03-14: Belföld - Demeter Virág Katalin:

Belföldi hírek

Nem fogadnak restitúciós kéréseket
Az állam többé nem fogad el új kéréseket a kommunista rendszer idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatására, a jogosult személyeknek 23 év állt rendelkezésükre, hogy az erre irányuló kérést benyújtsák – jelentette ki tegnap Victor Ponta.
2013-03-14: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Állásbörzékkel a munkanélküliség ellen

Az ország 25 megyéjéhez hasonlóan csökkent a munkanélküliség az előző hónapban Háromszéken, bár a szakhivatal adatai szerint stagnál a munkanélküliek köréből történő alkalmazás. Míg januárban közel 320, februárban már kevesebb, mintegy háromszáz állástalant vettek fel térségünkben, ahol a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma 7090. A jövő hónapra tervezett általános állásbörze szervezéséhez már hozzálátott a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal, s a továbbiakban hasonló rendezvénnyel tennék lehetővé a roma nemzetiségű álláskeresők munkaerő-piaci elhelyezkedését.