Ma 18 órától hazai környezetben lép pályára a Sepsi FC, amely a pontvadászat 18. fordulójában a rangsor második helyén álló Bukaresti Smartot látja vendégül. A két együttes közötti őszi összecsapást 6–3-ra veszítette el a bajnoki ezüstérmes sepsiszentgyörgyi alakulat.
– Nehéz mérkőzés előtt állunk, ha a bukaresti csapat eredményeit és játékoskeretét vesszük figyelembe. Hétfőn kötelező a siker annak érdekében, hogy a második helyen zárjuk az alapszakaszt. Ehhez kell az is, hogy a fővárosiak a továbbiakban még egyszer megbotoljanak, és mi megnyerjük az utolsó négy meccsünket. Győznünk kell a bukarestiek ellen, és ha szükséges lesz, akkor a győzelemért kockáztatni is fogunk – nyilatkozta érdeklődésünkre Jakab Zoltán, a zöld-fehérek edzője. A kézdivásárhelyi meccs után Alin Paul kisebb sérüléssel küszködött, de bízom abban, hogy ma megoldja a rábízott feladatot – folytatta a szentgyörgyi szakember.
A Sepsi FC a háromszéki rangadó megnyerésével melegített a kora esti találkozóra (3–2), a Bukaresti Smart a Dava Déva ellen könyvelt el fölényes győzelmet a küzdelemsorozat előző fordulójában (13–2). (tibodi)