A Szent Péter téren és környékén összegyűlt több tízezer hívő előtt mondta el első Úrangyala-imáját (Angelus) tegnap délben Ferenc pápa. A hatalmas tömeg tetszését kiváltva az egyházfő a hagyományoktól eltérően nem előre megírt szöveget olvasott fel, hanem rögtönözve beszélt Isten bűnmegbocsátó hatalmáról. A holnapi beiktatási szentmisére a Vatikán és Róma városa még a vasárnapinál is nagyobb tömeget vár.
„Egy kevés irgalmasság megváltoztatja a világot. Ezáltal igazságosabb és kevésbé hideg lesz a világ. Az Úristen nem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk. A probléma abban áll, hogy nem kérjük elég sokszor a bocsánatát” – fogalmazott Ferenc pápa tegnap a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakában állva. Hozzátette, hogy jó az, ha az emberek az Úrnak szentelik a vasárnapot, és a héten egy napon egymással találkoznak és beszélgetnek.
Neve kiválasztását is elmagyarázta: Assisi Szent Ferencnek, Itália védőszentjének nevével meg kívánta erősíteni az olasz földhöz fűződő lelki köteléket – ahhoz a földhöz, ahonnan családja is származik. Ferenc pápa elődjeivel ellentétben nem üdvözölte az idegen nyelvű hívőket, ehelyett jó vasárnapot és jó ebédet kívánt.
Az Angelus után megjelent az első üzenet a XVI. Benedek lemondása óta szüneteltetett @pontifex Twitter-fiókon: „Kedves barátaim, szívből köszönöm, arra kérlek, továbbra is imádkozzatok értem! Ferenc pápa”. A szentszéki szóvivő több mint 150 ezres tömegről beszélt, a római főpolgármester 300 ezresről. A helyszínen levő újságírók ennél is nagyobbra becsülték a Szent Péter tértől az Angyalvárig tömött sorokban álló emberáradatot, amely már órákkal a pápa beszéde előtt megtöltötte a Vatikánt és környékét.
Ferenc pápa tegnap délelőtt részt vett a vatikáni Szent Anna-templomban bemutatott szentmisén. A pápai állam területén levő templomba római hívők is járnak. A pápa jelenlétére a templom megtelt, és Ferenc pápa egyenként üdvözölte az embereket. Ezt követően a templom mellett lévő Szent Anna-kapun gyalogosan kilépett a Vatikánból Róma utcáira, ahol a tömeg éljenzéssel fogadta. „Ne féljetek! Imádkozzatok értem!” – mondta II. János Pál 1978-as első beszédének ismert mondatát idézve.
Fogadta a bíborosokat
Az őt megválasztó bíborosokat és a nyolcvan évnél idősebb, nem pápaválasztó bíborosokat együtt fogadta pénteken a vatikáni Kelemen Teremben Ferenc pápa. XVI. Benedeknek mondott köszönettel kezdte beszédét Ferenc pápa, akit a terembe való belépésekor a bíborosi testület tagjainak tapsa fogadott. A nyugalmazott pápát utódja „lelki örökségnek” és „éltető lángnak” nevezte az egész egyház számára. Ferenc pápa úgy fogalmazott, XVI. Benedek lemondásának „alázatos és bátor gesztusa új erőt adott az egyháznak”.
Húszperces, olasz nyelvű, részben felolvasott, részben rögtönzött beszédében Ferenc pápa elmondta, hogy mély érzelmek öntötték el, amikor megválasztása után meglátta a tömeget a Szent Péter téren. „Soha ne engedjünk a pesszimizmusnak, a keserűségnek (…), az elbátortalanodásnak. Mindennap találjunk rá arra a bátorságra, amellyel az evangéliumot el tudjuk vinni a világ legtávolabbi részébe is” – hangoztatta az egyházfő, hangsúlyozva, hogy „a világban fel kell támasztani a keresztény lét örömét”. Ferenc pápa „új evangelizációs módszereket” szorgalmazott. Testvéreknek nevezett bíborostársainak a 76 éves pápa azt mondta: „A testület fele az öreg korban jár, de az öregség a bölcsesség kora. Ajándékozzuk ezt a bölcsességet a fiataloknak, miként a jó bor, amely minél idősebb, annál jobb.”
Jönnek az argentinok a Vatikánba
Ferenc pápa bölcsebbnek tartaná, ha az argentinok ahelyett, hogy a beiktatási szentmiséjére Rómába utaznának, az erre szánt összeget a szegényeknek adnák – írta a pénteki olasz sajtó. A pápai üzenetet a Buenos Aires-i apostoli nuncius továbbította az argentinoknak. A felhívás ellenére azonban a Vatikánba argentinok tömegét várják Ferenc pápa holnapi beiktatási szentmiséjére. „A dél-amerikaiak hívők, és nem sajnálják a pénzt a kegytárgyakra” – mondták a Vatikánváros körüli ajándékboltok tulajdonosai, akik az argentin pápával nagyobb bevételben reménykednek a szerintük kereskedelmileg „visszafogott” Ratzinger-korszakhoz képest.
A konklávé titkairól eddig annyi derült ki, hogy amikor Bergoglio megkapta a megválasztásához szükséges 77. szavazatot, a Sixtus-kápolnába bezárt bíborosok tapsban törtek ki – számolt be a sajtónak Timothy Dolan New York-i érsek. Federico Lombardi szentszéki szóvivő szerint megválasztása után Ferenc pápa azt mondta a bíborosoknak: „Isten bocsássa meg nektek!” Lombardi hozzátette, hogy megválasztása után Ferenc pápa a bíborosokkal autóbusszal tért vissza a Szent Márta-házba, nem külön autóval. „Új pápa, új stílus. A vatikáni biztonsági szolgálatnak még meg kell szoknia, hogy Ferenc pápa minél kevesebb korlátozást akar, és minél közelebb akar kerülni az emberekhez” – fogalmazott a szóvivő. Elmondta, hogy csütörtökön a pápa a vatikáni csendőrség autójával ment a Santa Maria Maggiore-bazilikához, kísérő járművek nélkül. Azt kérte, hogy miközben a főszékesegyházban imádkozik, hagyják nyitva a templom ajtaját, hogy bárki bemehessen. A bazilikából a Vatikán felé visszatérve megállt a Casa del Clero római egyházi vendégháznál, ahol a konklávéba való bevonulásig lakott, és kifizette a számlát. Magával vitte azokat a ruháit és személyes tárgyait, amelyeket korábban ott hagyott, nem tudva, hogy ő lesz a pápa. A Corriere és az Il Messaggero értesülései szerint Bergogliót a konklávé ötödik szavazásán több mint 90 szavazattal választották meg pápává.
Visszanyúlnak a diktatúráig
Az újonnan megválasztott egyházfő első lépéseiről írt a pénteki olasz sajtó, emellett több lap cikkezett – egymásnak ellentmondva – Jorge Mario Bergogliónak az argentin katonai diktatúra idején játszott szerepéről. Az Il Fatto Quotidiano napilapnak nyilatkozó Horacio Verbitsky argentin újságíró „csapásnak” nevezte Bergoglio megválasztását. Verbitsky a most megválasztott pápa legfőbb argentin bírálója, könyvet írt a katolikus egyház szerepéről az argentin katonai junta idején, s ebben azt állítja, hogy Bergoglio megvonta a jezsuiták által adott védelmet a két paptól, s ezzel gyakorlatilag zöld jelzést adott a katonáknak az elrablásukhoz. Ennek ellentmondott a Corriere della Serában Adolfo Pérez Esquivel Nobel-békedíjas argentin emberjogi aktivista. Mint kifejtette: „voltak a diktatúrával összejátszó püspökök, de Bergoglio nem volt közöttük”.
A brit The Guardian szerint a Buenos Aires-i katedrális környékén tartott ünneplések dacára az első latin-amerikai pápa megválasztását beárnyékolják azok az aggodalmak, hogy az egyház s annak új vezetője milyen szerepet játszott a brutális argentin katonai diktatúra idején. Tény: 2000-ben az argentin katolikus egyház nyilvánosan kért bocsánatot azért, hogy nem foglalt állást a tábornokok ellen. „Meg akarjuk gyónni Isten előtt mindazt, amit rosszul tettünk” – jelentette ki akkor az argentin püspöki konferencia. Jorge Mario Bergoglio 1973 és 1979 között az argentin jezsuiták provinciálisa volt. Mint a The Guardian írja, az egyházon belül sokan hajlandóak továbblépni az argentin történelem ezen sötét korszakán. Ők azt mondják, hogy a pápa – még korábbi tisztségeiben – segített begyógyítani a „piszkos háború” sebeit és helyreállítani a katolikus hierarchia hitelét. Azonban a téma a közeljövőben aligha fog elcsendesedni, különösen, hogy még most is folynak nagy érdeklődést keltő perek. Egy Buenos Aires-i bíróság épp a napokban ítélte életfogytiglani börtönre az utolsó argentin diktátort, Reynaldo Bignonét huszonhárom ember eltűnése miatt.