Vasárnap mindkét kézdivásárhelyi U14-es csapat – a KSE és a Nagy Mózes SK – a Brassói CSU ellen lépett pályára, s háromszéki szempontból egy győzelemmel, illetve egy vereséggel ért véget a két párharc.
* Brassói CSU–KSE 84–25 (18–7, 28–9, 22–6,16–3). A vártnál gyengébben szerepelt a KSE a Cenk alatti városban, olyannyira, hogy a felső-háromszéki lányoknak semmi sem jött össze a hét végi meccsen, és igazából senki nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani. A KSE csapata: Bimbó 8/6, Csurulya 6/3, Biszak 5, Voloncs 4, Varga 1, Barbu 1, Rendy, Bartók, Chelaru, Hárpa, Tóth (edző: Farkas Alpár és Ferencz Szabolcs). A kézdivásárhelyi csoport állása hat forduló után: 1. Brassói (6 győzelem/0 vereség) 12 pont, 2. KSE (3/3) 9 p., 3. Szászrégeni Al. Ceuşianu ISK (2/4) 8 p., 4. Craiovai ISK (1/5) 7 p.
* Nagy Mózes SK–Brassói CSU 77–59 (21–22, 15–17, 26–10, 15–10). A Farkas Alpár és Ferencz Szabolcs irányította fiúcsapat az első perctől az utolsóig elszántan és fegyelmezetten harcolt, ezzel esélyt sem adva a brassói csapatnak. A találkozó tétje nagy volt, hiszen ha veszít, az NMSK elvesztette volna az elődöntőbe jutás esélyét. A küzdelemsorozat két hét múlva a marosvásárhelyi teremtornával folytatódik, és két újabb sikerrel a fiúk megszerezhetik az elődöntőben való szereplési jogot. A Nagy Mózes-csapat és pontszerzői: Tamás A. 16, Farkas 19, Antal 5, André Sz. 21, Gyergyai 10, Tamás H. 4, Kerekes, Edgard, Réti, Várdó. (lénárt)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.