Tavaly ősszel egy hirtelen döntéssel több mint duplájára emelték a zöldövezet karbantartásáért fizetett díjat, válaszként a lakosság kétharmada felmondta a szerződést a városi köztisztasági vállalattal. Az élelmesebb lakótársulási vezetők magáncégekkel egyeztek meg, amelyek jelentősen olcsóbban végzik el a munkát, máshol került egy-egy munkanélküli vagy nyugdíjas szomszéd, aki szintén kevesebb pénzért gondoskodik a nyári fű- és bokornyírásról, a téli hóeltakarításról. S persze, maradtak gondozatlan, szemetes helyek is.
Ha nem ment szép szóval az áremelés, megoldják kényszerrel, újabb adót kivetni jogában áll a városnak, ez ellen lázongani lehet, de kifizetni kötelező. A fejenként havi négylejes illeték első ránézésre nem tűnik nagyon soknak, de egy négytagú család esetében meghaladja az éves (megemelt!) lakásadó értékét. Napirendre tűzték a februári tanácsülésen, márciusban azonban megvitatják, s meglévén az RMDSZ-es többség, nem lehet kétségünk: el is fogadják, hiszen szemrebbenés nélkül emelték meg decemberben az ingatlanok, járművek adóját is. Utóbb kiderült, a cégek esetében átgondolatlanul kidolgozott „kárpótlási” rendszer, a helyiek számára biztosított pályázati lehetőség éppen az alapítványok, civil szervezetek, a muszájból működtetett kisvállalkozások számára nem járható út, olyanok zsebéből vették ki az utolsó banikat, akik már addig is alig éltek.
Az önkormányzatiság természetesen azt jelenti, hogy a demokratikus úton megválasztott testület, a városi tanács dönt a közösséget érintő kérdésekben, a mandátumhoz jutott önkormányzati képviselők szavaznak aszerint, ahogy az őket megbízó lakosság elvárná. Olykor azonban erősebb a pártérdek, -fegyelem, főleg ha a város vezetői úgy látják, a település fejlődése pénzt igényel, ezért szaporítják befizetnivalóinkat. Nem számolnak válsággal, az egyre inkább elszegényedő lakossággal, „nem több ez, mint egy csomag cigi ára havonta”, magyarázzák, mit sem törődve azzal, hogy akad, akinek már kenyérre is alig telik. Legutóbb élénk vitát váltott ki: ilyen nehéz gazdasági helyzetben valóban föld alatti parkolóra van-e szüksége Sepsiszentgyörgynek, érdemes-e ezért megnyomorítani a lakosságot? Valóban ez a legjobb beruházás, vagy nagyúri flanc, kihasználhatatlan luxus? Sokan követeltek érdemi vitát, népszavazást az ügyben, s most ez kiterjeszthető lenne az új zöldövezet-illetékre is. Elhangoz­hatnának a mellette és ellene szóló érvek, mérlegelhetne és dönthetne a lakosság. Hiszen állítólag felnőttnek, érettnek tekintenek bennünket, s az sem biztos, hogy a város irányítói mindent tudók, csalhatatlanok. Oly sokszor halljuk mostanában: a közösségnek kell döntenie az őt érintő ügyekben.