Szent József, az egyház védőszentje, Szűz Mária jegyese példáját emelte ki a péteri szolgálatának megkezdése alkalmából tartott ünnepélyes szentmisén Ferenc pápa. „Az egész teremtett világ, de különösen a szegények, elesettek őrzése Róma püspökének feladata; a pápának ezt az alázatos, hitben gazdag szolgálatot kell szem előtt tartania” – mondta szentbeszédében az új katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilika lépcsőjén tartott szentmisén.
Köszönetét fejezte ki, hogy első nyilvános szentmiséjét Szent József, Jézus nevelőapja ünnepén mutathatja be. Emlékeztetett arra, hogy elődje, XVI. Benedek pápa (Joseph Ratzinger) névnapja is e napon van, és kérte, hogy a hívek vegyék körül őt imádsággal, szeretettel. Köszöntötte a bíborosokat, a püspököket, a papokat, a diakónusokat, a szerzeteseket, az apácákat és minden világi hívőt. Külön megköszönte a keresztény egyházak, a zsidó és egyéb vallási közösségek képviselőinek jelenlétét. Üdvözölte a megjelent állam- és kormányfőket, a külföldi küldöttségeket és a diplomáciai testületet.
Olasz nyelven elmondott beszédében arra az evangéliumi szakaszra utalt, amelyet ősi hagyomány szerint görögül, az evangélium eredeti nyelvén olvasott fel egy görög diakónus. Szent József feladata az volt, hogy „kustos” (védelmező) legyen, védje, oltalmazza Máriát és Jézust. Ez kiterjed az egész egyházra, őrzi és védelmezi Krisztus misztikus testét, az egyházat, amelynek a Szent Szűz az előképe. Szent József alázattal, csendben, teljes hűséggel gyakorolta a rá bízott feladatot, Mária és Jézus védelmezését akkor is, amikor nem értett meg mindent – hangsúlyozta a pápa. Törődéssel és szeretettel kísérte őket, a betlehemi születés, a zaklatások, az egyiptomi menekülés idején, Jézus eltűnésekor és megtalálásakor a jeruzsálemi templomban, a názáreti házban eltöltött évek alatt, amikor fiát az ácsmesterségre megtanította. Szent Józsefben azt a példát kell látni, hogy miként válaszolhatunk Isten hívására: készségesen, nyitottsággal – mondta.
„Nem ember által épített házat akar az Úr, hanem maga építi a házat élő kövekből, a Szentlélek segítségével” – jelentette ki tapssal többször megszakított szentbeszédében. „Legyünk figyelemmel az egész teremtett világra, a környezetre és minden élőlényre, különösen az elesettekre, a szegényekre.”
Arra kérte a világ gazdasági és politikai vezetőit, hogy ők is legyenek a teremtett világ őrzői. „Mindent az ember őrzésére bíztak. Ha az ember nélkülözi ezt a felelősséget, nem törődik a teremtett világgal és testvéreivel, akkor a pusztítás kerül előtérbe. Sajnos, minden korszakban vannak olyan emberek, mint Heródes, akik »az ember arcát lerombolják, eltorzítják«. Nem szabad megengedni, hogy a pusztítás és a halál erői fenyegessék a világot. De ahhoz, hogy az ember a világot megoltalmazza, saját szívét is meg kell tisztítania. A gyűlölet, a gőg és az irigység beszennyezi az életet” – mondta a pápa.
Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad félni a jóságtól és a gyengédségtől. Hozzátette: csak aki szeretettel és gyöngédséggel szolgál, az tud megőrizni. Hangsúlyozta, hogy a gyengédség nem a gyengeség, éppen ellenkezőleg, az erős lélek jele. „Csak aki szeretettel szolgál, az tud védelmezni” – hangsúlyozta péteri szolgálatának megkezdésekor elmondott szentbeszédében Ferenc pápa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.