Az elmúlt hét végén Jászvásárban rendezték meg az országos műfalmászó bajnokság negyedik és egyben utolsó fordulóját, amelyen a sepsiszentgyörgyi Adrenalin SE sportolói ismét jól szerepeltek, az erős középmezőnyben fejezték be a pontvadászatot.
A férfiak között a legjobb eredményt Szőcs Károly Csaba érte el, aki a hét végén nyolcadikként végzett, és a tizenkettedik helyen zárta a 2013-as országos bajnokságot (97 pont); Német László a kilencedik helyen fejezte be a jászvásári viadalt, és összetettben 73 ponttal a 14. lett. A nők mezőnyében Koréh Enikő nyolcadik az utolsó bajnokin, és 108 ponttal ugyanezen a helyen fejezte be a négyfordulós küzdelemsorozatot.
Jászvásáron a felnőttek mellett gyerek- és ifjúsági műfalmászók is összemérték tudásukat a korosztályos bajnokság második fordulóján. A szentgyörgyiek legjobb eredményét Nagy Judit érte el, aki 10. lett a 26 mászót számláló mezőnyben, és megnyerte korosztályának versenyét. A további eredmények: Sánta Róbert 13., Nagy Janka 18., Szabó Dorottya 22. hely.
Felnőtt versenyzőink következő versenye a Balkán Bajnokság, míg a gyerekek az országos bajnokság harmadik fordulójában mérettetnek meg újra. Előbbit két, utóbbit pedig három hét múlva rendezik meg Bukarestben. (t)