A gyermeki képzelet határtalan – ezt bizonyították tegnap azok az óvodások és kisiskolások is, akik a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben délelőtt tartott műhelyfoglalkozáson színes folyóiratokból kivágott alakokból, virágokból, tájfotókból, rajzfilmfigurákból raktak össze képeket saját ötletük alapján Szabó Lehel grafikáinak mintájára. Délután a felnőtteké volt a terep: Molnár Zoltán fényképeire árnyjátékkal reagáltak, Baász Orsolya, zömében túlsúlyos alakokat megjelenítő munkáit értelmezték újra, gondolták tovább hús-vér valóságban.
A Magma nem csak a tegnap kezdődött Kulturális nyílt napokon tart nyitva a szabadon szárnyaló alkotók és alkotások számára, ezt teszi alakulása óta, ezért kedveli a kortárs művészek tábora itthon és a nagyvilágban. A tegnapi Re-make műhelyfoglalkozásokkal azáltal kívánták közel vinni kicsikhez és nagyokhoz a kiállítások anyagát, hogy ki-ki élje bele magát a látottakba, folytassa vagy értelmezze újra a vizuális élményt, ha pedig csupán annak örvend az öt-hat éves gyermek, hogy szabadon vagdoshat színes lapokból, és ragaszthat kedve szerint, akkor is fontos, hogy ezt olyan művészeti környezetben, térben teszi, ahol körüllengi az alkotás hangulata.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.