Vannak, akiknek vérükben a szervezés, mások szeretnek szervezni, de nincs hozzá tehetségük, egy bizonyos réteg pedig inkább résztvevője az eseményeknek, és nem érdekli, milyen munka előzte meg az adott fesztivált, kiállítást, tábort, előadást, kisebb vagy nagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvényt.
Utóbbiak táborát kívánta volna megszólítani a Kovászna Megyei Művelődési Központ a csütörtöki rendezvényszervezési műhelymunkán, amelyet a sepsiszentgyörgyi kulturális nyílt napok részeként tartottak, de csupán négy diák érdeklődött a program iránt. Sebaj, gondolta az intézmény fiatal szakembercsapata, akkor is elmondják, amit akarnak, és bemutatták a tavaly szeptemberben indult hétpróbás Mesekunyhó-programot, amelyben tizenegy háromszéki település vesz részt, célja pedig a közösségteremtés és hagyományőrzés. A választás azért esett ennek a programnak az ismertetésére, mert a végéhez közeledő vetélkedőt záró, Hetedhétországra szóló sepsiszentgyörgyi ünnepség szervezésébe be szeretnék vonni a helyi fiatalokat is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.