Népi mesterségek és hagyományok világába tekinthettek be a sepsiszentgyörgyi Míves Házba betérők tegnap délután.
A Guzsalyas Alapítvány játszóházában tojásíró-bemutatón lehetett részt venni. A szervezet munkatársai és barátai gyimesi és árapataki mintákat írókáztak a tojásokra. A mintát forró viaszba mártott írókával, ún. kesicével rajzolták, az így elkészült tojásokat pirosra festették, majd forró ronggyal megtörülgették, a viasz leolvadt, s fehéren virított a szép minta. Emellett a kesice készítésének titkát is elárulták.
A fazekasműhelyben Kolozsi Attila vezetésével épp tanfolyam folyt (fotó), így az érdeklődők a fazakalás minden fázisába bepillantást nyerhettek. Volt korongozás, díszítés, mázazás, meg lehetett csodálni temérdek kész edényt.
Az Osztováta Egyesületnél a szövés rejtelmeibe vezetett be Kovács Ágnes, aki, mint mondta, Sepsiszentkirályban tanulta meg a mesterséget, látva, hogy a még szövő nénikkel kihalóban a hagyomány, mert lányaik nem tanulták el a szakmát. A bekukkantók leülhettek a szövőszékhez, s kezdetben akadozva, de pár mozdulat után már ügyesebben kezelték a vetélőt, váltót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.