A Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület tizenhat tagja tizenegyedik alkalommal szervezte meg az immár hagyományos húsvéti kiállítást és vásárt Kézdivásárhelyen, melynek megnyitójára tegnap délután a Vigadó emeleti kistermében került sor.
A legnépesebb kiállítók a fafaragók, a többi népi mesterséget egy-két népművész képviseli. A tárlatot Józsa Irén magyartanár méltatta, László Károly keramikus, az egyesület elnöke pedig elmondta: a kiállítás ma és holnap 10 és 14, hétfőn és kedden pedig 10 és 17 óra között látogatható. A megnyitón közreműködtek a Bod Péter Tanítóképző énekesei, Szalló Erzsébet és Máthé Sándor, valamint versmondói, Dobál Ágnes és Hanzel Abigél. A tárlatmegnyitón az esztelneki Nagy Mózes-iskola népi tánccsportja is fellépett. (iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.