Több száz termelő és érdeklődő jelenlétében tartották meg az I. Székelytermék-konferenciát március közepén a csíkszeredai megyeháza márványtermében. Elhangzott, eddig 46 termelő 424 terméke kapta meg a Székely termék védjegyet, amelynek tulajdonosa Hargita Megye Tanácsa.
Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke elmondta: megtiszteltetés számukra a konferencián való részvétel, ugyanakkor örömének adott hangot, hogy Kovászna megyéből is szép számban kapták meg a védjegy használati jogát. „2010 óta hosszú utat járt be e mozgalom. Remek lehetőség, hisz minden egyes termék előállítása munkahelyet teremt Székelyföldön” – hangsúlyozta az alelnök, akinek megítélése szerint a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb ügy, amire a két megyei tanács a programját felépítette.
A konferencia egyben összegzése is volt az eddigi eredményeknek: ma már száznál többre tehető a Székely termék mozgalomnak köszönhetően létrejött munkahelyek száma.
Egymást biztassuk, higgyünk abban, amit csinálunk! Nem a pénz a legfontosabb gond és probléma, hanem az: kell, hogy legyen akarat és összefogás – kérte a jelenlévőket Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke.
A konferencián részt vevő Tánczos Barna szenátor véleménye szerint olyan életképes érdekképviseletre van szükség, amely a helyi termékeket nemcsak a székelyföldi vásárlók számára teszi elérhetővé, hanem országhatárokon kívül is értékesíteni tudja.
A rendezvényen huszonegy termelőnek adták át a védjegy használatát tanúsító bizonyítványt, többek között Székely termék lett A székelység története című tankönyv is.
Komsa Csongor, a Merkúr székelyföldi üzletlánc marketingigazgatója a Góbé termékek sikeréről számolt be, majd Már István, a Székely Gyümölcs Egyesület elnöke ismertette a Székely Gyümölcs közösségi vállalkozást. Az Átalvető programról Bányász József, az Agrocaritas igazgatója tájékoztatta a jelenlévőket, végül Bálint Emese Éva, a Sapientia EMTE biomérnöki tanszékének tanársegédje a Székelyföldi termék kezdeményezésekről nyújtott átfogó képet.
A konferencia a felvetődő kérdések megvitatásával, kötetlen beszélgetéssel és kóstolással egybekötött termékbemutatóval ért véget.
(A Hargita Megyei Tanács sajtószolgálatának közleménye alapján)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.