Hable Tibor ásatásvezető régész, múzeumigazgató-helyettes elmondta, hogy a korábban elvégzett próbaásatások alapján a nyomvonalon négy nagyobb lelőhely volt valószínűsíthető, közülük három bizonyult értékelhetőnek. A feltárási eredmények szerint Se­re­gélyes északnyugati előtere már a középső neolitikum időszakában lakott volt, és az őskor további periódusaiban is településként, illetve részben temetőként használták. A kései vaskor és római kori népesség falusias telepnyomai elsősorban a mélyebben fekvő, egykor természetes vízfolyásokhoz közeli területeken jelentek meg. Középső és kései avar népesség rendszeres temetkezési helye és nagyobb kiterjedésű, 11–14. századi (Árpád-kori) falu lehetett Seregélyestől délre.
A Rác-völgyi dűlőben három korszakba sorolható leletek kerültek elő: a terület közepén a középső neolitikum házai és gödrei, mellettük kétoldalt késő bronzkori, urnamezős kultúrájú telepet és urnatemetőt tártak fel. A felületet kettészelő dűlőút mellett késő vaskori (kelta) házmaradványokat és gödröket találtak. A Réti-földek esetében avarkori temetőt, valamint Árpád-kori teleprészleteket tártak fel. Utóbbiaknál kerámiák, épületek, vermek és árokrendszerek kerültek elő, továbbá egy viszonylag jó állapotban megmaradt edényégető kemen­ce és egy Árpád-kori kút. Bel­majorban nyolc eltérő méretű, földbe mélyített római kori házat bontottak ki, továbbá sok kerámiaedény-töredék, vízelvezető árok került elő. Az ásatásvezető szerint mintegy 94 ezer négyzetméternyi felületet kell feltárniuk.