A tavalyi enyhe tél után idén decemberben igazi havas tél fogadta a hazai és külhoni turistákat Bálványosfürdőn. Már karácsonykor telt ház volt a Vár panzióban, ahol zömében évek óra visszajáró hazai vendégek mulattak és vettek részt a hagyományos disznóvágáson, forralt bor és meleg szilvapálinka mellett kedvükre kóstolgathatták a torjai sertés perzselt bőrét és fülét.
A karácsonyi ünnepek ideje alatt megszakÃtás nélkül három torjai lovas szán állt a vendégek rendelkezésére.
Szilveszterre a Vár és a Transzszilvánia panziókban lévÅ‘ szobákat már hónapokkal azelÅ‘tt lefoglalták. A százhúsz bálványosi villában házanként legalább tizenöt-húsz személy töltötte együtt az esztendÅ‘fordulót. A Kárpátok Szállodában idén nem szerveztek szilvesztert, az épület felújÃtás alatt áll. A Vár panzióban a négynapos és ötéjszakás szilveszteri szolgáltatási csomag 280 euróba került, a szilveszteri menü külön 230 lej volt személyenként, az elsejei ráadásért 90 lejt kellett lepengetni. Daragus Attila vállalkozó tegnap lapunknak nyilatkozva elmondta: a szilveszteri vendégek 59 százaléka román, 41 százaléka pedig külföldi állampolgár volt. Románia tizenkét megyéjének tizennyolc településérÅ‘l — többek között BukarestbÅ‘l, Brassóból, Nagyváradról, Brăiláról, SzalontáÂról — fogadott vendégeket, a külföldiek Spanyolországból, Moldova Köztársaságból és Dubaiból érkeztek. A megyénkbeliek zömében sepsiszentgyörgyiek, gelenceiek és kézdivásárhelyiek voltak. A bÅ‘séges előétel mellett halas- és vadastálat, valamint főételt és tortát szolgáltak fel. Éjfélkor a hÃdnál tűzijátékra és tábortűzre került sor, ahová a bálványosi hétvégi házakban szilveszterezÅ‘k is összegyűltek. A tűzijáték alatt francia pezsgÅ‘vel búcsúztatták az óévet. Tegnap a Vár panzióban ismét telt ház volt, ami január 8-ig érvényes, addig minden szoba foglalt, elsÅ‘sorban hazai visszajáró vendégek foglalták le a szobákat.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.