Közleményben ítélte el az Európai Néppárt politikai közgyűlése a felvidéki Magyar Közösség Pártja javaslatára Robert Fico szlovák miniszterelnök nemrégiben tett kisebbségellenes kijelentéseit.
A határozati javaslatot Csáky Pál, az MKP elnökségi tagja terjesztette elő, ezt követően Vincze Lóránt, az RMDSZ nemzetközi titkára szólalt fel – áll a szövetség tegnapi közleményében. A szövetség politikusa beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai tagállam miniszterelnöke másodrangú állampolgároknak nevezte a magyarokat. Utalt arra, hogy a nacionalizmus a térség más államaiban is felerősödött, Romániában a választásokat követően nacionalista és szélsőséges eseményeknek és közbeszédnek lehettünk tanúi, amelyeket magas rangú politikusok fokoztak és bátorítottak. „Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a közép-kelet-európai térségben a kilencvenes évek hangulatát idéző megnyilatkozások látnak napvilágot, pedig korábban azt hittük, végérvényesen sikerült szakítani azzal a korral. Talán a nemzetközi közvélemény túl hamar ünnepelte a nyugalom és béke beköszöntét, miközben a nemzetállam és a nemzeti kisebbségek kapcsolata, a kisebbségi jogok kérdésköre nem rendeződött megfelelőképpen sem Romániában, sem Szlovákiában. A kezeletlen sebek a gazdasági és szociális válság hatására ismét felszakadtak” – fogalmazott Vincze Lóránt. Felszólalásában az RMDSZ küldötte kérte az Európai Néppártot, emelje fel hangját a politikai párbeszéd folytatása mellett, hiszen a dialógus stagnálása esetén a politikai érdekérvényesítés utolsó eszközként az utcára kerül. Az MKP határozati javaslatát az EPP politikai közgyűlése egyhangúan fogadta el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.