A baróti polgármesteri hivatalban működő vízszolgáltató igazgatóság alapszabályzatának jóváhagyásáról szóló határozattervezet vitáját követően az RMDSZ frakciója ismét tartózkodott, s meggátolta az okirat elfogadását. Érvelésük szerint, amíg nem érnek véget a Goscom által indított perek, s nem derül ki, hogy kinek van igaza, addig hasonló módon fognak cselekedni.
Nagy István polgármester arra kérte a képviselőket, hogy a már egyszer előterjesztett határozattervezetet hagyják meg annak, ami: jogi aktusnak, s ne kreáljanak egyes tanácstagok érdekei miatt pártfeladatot belőle, szavazzanak úgy, mintha tényleg a város javát akarnák szolgálni.
Az igazgatóság jogtanácsosa, Jeanina Banu a törvényes feltételek betartásáról tájékoztatta a testületet. Elmondása szerint az új vízszolgáltató létrehozásáról rendelkező tanácshatározattal együtt a működési alapszabályzatot is elfogadták, viszont azóta néhány törvény és rendelet megváltozott, most azokhoz kellene igazodniuk. Eleget tettek a döntések átláthatóságára vonatkozó törvény előírásainak, s a tervezetet a polgármesteri hivatalban is kifüggesztették, magyar és román újságban is meghirdették, majd közvitára is bocsátották, s ott senki sem talált benne kifogásolnivalót, már el lehet fogadni.
A vita valójában a hat mellette és hat tartózkodást eredményező szavazás után kezdődőtt el. Az RMDSZ-es képviselők mindaddig értelmetlennek tartják a szavazást, amíg az igazgatóság létével kapcsolatban sok, jogilag kifogásolható kérdés vetődik fel. Demeter László, Lázár Kiss Barna, Dimény László és Buksa Irén jogi és gyakorlati kérdésekkel (kinek kell fizetni a vízfogyasztás árát; lehet-e szerződést kötni az igazgatósággal; miként működhet párhuzamosan két szolgáltató) bombázta a polgármestert és Dombi Réka Hilda jegyzőnőt, Nagy István viszont a Goscom általa zavarosnak vélt pénzügyeinek firtatásával vágott vissza.
Bár a szavazás megakadályozta az új működési szabályzat elfogadását, Nagy István azt ígérte, hogy addig fogja napirendre tűzni, amíg azt el nem fogadják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.