Háború a láthatáron?

A kardcsörtetés nyilván hasonlat – mennyivel egyszerűbb lenne, ha kardokról volna szó! –, itt viszont egyértelműen nukleáris fenyegetésről beszélhetünk. Phenjan világossá tette, hogy végre leszámol déli testvérállamával, az őt élelmiszersegélyekkel még mindig támogató Dél-Koreával, és megkezdi a szent háborút az imperialista Amerika ellen.
A kommunista Korea ugyanis a hírek szerint rendelkezik atombombával és rakétákkal is, és – ha egyáltalán célba tudja juttatni bombáit – időszakos veszteségeket okozhatna, megzavarhatná a kelet- és dél-ázsiai térség törékeny nyugalmát, kényes egyensúlyát. A fenyegetőző kommunista rémállam harci állásaira amúgy is amerikai kilövőállomások rakétái szegeződnek, és most nem késett a reprezentatív amerikai válasz sem: ha egyetlen találat ér amerikai területeket, ha egyetlen amerikai katona haja szála is meggörbül, az ellencsapás sem marad el, elsöprik Phenjant a föld színéről.
Ezúttal a térség érintett államai is idegesen nyilatkoztak, nemcsak az első támadásokat elviselni kénytelen Dél-Korea, hanem Japán, de az eddig Észak-Korea szövetségesének számító Kína és Oroszország is. Nyilván, jól tudják, ha Phenjan támad, Amerika beavatkozik, és kész a cirkusz, ami időlegesen amerikai szempontból megoldhatja az észak-koreai helyzetet, megszüntetheti ugyanis a kommunista államot. De mi lesz ezután? A két Korea nyilván egyesül, de a viszályban s a kialakuló vészhelyzetben leginkább érintett Kína arra is számíthat, hogy a nyomorgó északi kommunista államból milliók mennének át országukba. Az éhség és a nyomor már amúgy is évek óta katasztrófával fenyeget. A világtól „légmentesen” elzárt kommunista állam atomprogramja sokba kerül, a félelemben, rettegésben élő, tájékozatlan lakosság éhezik. Nem beszélve arról, hogy az esetleges háború ökológiai katasztrófával is járhatna. Hiszen ez atomháború lenne, aminek a térséget érintő következményeit felesleges is részletezni.
Oroszország és Kína megintette hát észak-koreai szövetségesét. Hogy Kína miért változtatott magatartásán, már jeleztük. Oroszország főként azért keményített be, mert egy esetleges háború után az amerikai dominancia uralkodóvá válhatna, megbontva a kényes egyensúlyt. A legnagyobb bajban kétségtelenül Dél-Korea lenne, a szöuli vezetésnek pillanatnyilag fogalma sincs arról, hogy mit is kezdhetne északi testvérállama éhező lakosságával. A helyzet tehát bonyolódik. S úgy tűnik – bár nem szeretnénk jósolni –, hogy a világból kieső és a reális katonai, politikai helyzetet felmérni képtelen phenjani vezetésnek van látszólag a legkevesebb vesztenivalója. Ők „csak” saját hatalmukat veszíthetik el!