Sem testvérem, Barabás Kálmán, sem jómagam nem tudtunk e cikk írásáról, megjelentetéséről, senki meg nem kérdezett bennünket ezzel kapcsolatban, mint a „főhős”, Barabás István közvetlen hozzátartozóit. Nem a doktor úr képességeit, szakmai tudását, munkásságát vagy odaadását kérdőjelezem meg, de az élménybeszámoló nem fedi teljesen az igazságot.
Az igaz, hogy nagybátyánk szerette az italt, de sohasem volt munkanélküli, a munkáját elvégezte, soha elmarasztalás ezért nem érte. Életében nem bántott senkit, sem fizikailag, sem lelkileg. Azonkívül a három fiútestvér, István, Mihály és Kálmán (néhai édesapám) példásan viselkedett, soha meg nem feledkezett a testvéri szeretetről. Milyen alapon nyilatkozza a doktor úr, hogy az sem igen lett volna, aki meglátogassa a kórházban? Életükben, lehetőségeinktől függően, gondoztuk mindkét nagybátyánkat, főleg édesanyám, Barabás Rozália, ugyanis abban az időben mi ketten bátyámmal még tizenéves gyermekek voltunk. De nagyon szerettük a nagybátyáinkat, ma is ápoljuk sírhantjukat a rétyi temetőben (akárki megnézheti), és emléküket kegyelettel őrizzük.
A doktor úrnak hosszú életet kívánva arra kérem, hogy ne mocskolja be többé szeretteink emlékét, mert visszatetsző és sértő a családra nézve.

VÉKONYNÉ BARABÁS ROZÁLIA, Sepsiszentgyörgy