Jó szakember nem marad munka nélkül

2013. április 9., kedd, Közélet

Hogy jut el a szakoktatásban részesülő diák az iskolapadtól a munkapadig, milyen területen tapasztalható a legnagyobb szakemberhiány, mit kell tennie első lépésben annak, aki vállalkozást kíván indítani – többek között ezekről tájékozódhattak a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközép­iskola diákjai egy országos program egyedüli háromszéki résztvevőiként.

A Puskás-iskola múlt héten fogadta a város általános iskoláinak tanulóit, akik ismerkedtek az itt működő szakokkal, a házigazdák pedig a Junior Business Club munkatársaitól tanultak vállalkozói technikákat, cégek képviselőivel találkoztak iskolájukban és a vállalkozók munkatelepén, amiből kiderült: igaz, hogy kevés az állás, de a jó szakember nem marad munka nélkül. A szakoktatási partnerség hete elnevezésű országos programot az oktatási minisztérium hirdette meg húsz központban és a hozzájuk rendelt nyolcvan iskolában, ebben vett részt a Puskás Tivadar Szakközépiskola a szebeni központtal együtt.          (fekete)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 345
szavazógép
2013-04-09: Közélet - :

Díjazták a szónokokat

A múlt hét második felében huszonkettedik alkalommal Kézdivásárhelyen megszervezett Bod Péter-napok legfontosabb eseménye a XIII. erdélyi Kossuth-szónokverseny volt.
2013-04-09: Világfigyelő - :

Semjén: az autonómia a kisebbségi jogok királynője

Semjén Zsolt szerint az egyes külhoni magyar nemzetrészekre jellemző autonómiaelképzelések nem valóságtól elrugaszkodott törekvések, és mindegyikre van példa az Európai Unióban. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a témában tegnap kezdődött nemzetközi konferencián azt mondta: hamis beállítás, amikor azt a kérdést teszik fel, hogy területi vagy kulturális autonómiát támogatnak-e. Ez nem „vagy-vagy” hanem „és” kérdése. A szórványmagyarságot megilleti a kulturális autonómia, a tömbmagyarság számára pedig jár a területi autonómia – szögezte le.