Oktatás, nemzetközi vizsgák, biztosítás, vendéglátók szolgáltatásai mellett könyvesbolt, cukrászda és sportüzlet kínálata vehető igénybe – esetenként jelentős kedvezménnyel – a sepsiszentgyörgyi Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) legújabb, e hónapban induló kezdeményezése nyomán. A már jól ismert és sikeres kártyaprogramot a Közösségi szelvény követi, melynek használatával immár szélesebb körben helyi vállalkozások fejlődését támogathatjuk.
Eddig félezer, közösségi szelvényeket gyűjtő füzet készült el, az érdeklődők a HKA Templom utcai székházában vagy a Háromszék napilap újságárudáinál szerezhetik be, jövő héten pedig nyílt nap során ismerkedhetünk a közösségerősítés, valamint a pénz helyben tartásának eme új formájával. A helyi vállalkozók támogatása mellett a szelvénytömb megvásárlásával a HKA közösségi programjainak megvalósításához is hozzájárulunk.
Tizennégy sepsiszentgyörgyi cég bizonyos szolgáltatásainak igénybevételét teszi lehetővé a 15 lejes vételáron forgalmazott gyűjtőtömb minden egyes szelvénye, a vásárlók kedvezménye alkalmanként öt és harminc százalék között alakul, használatukkal azonban összességében sokszoros, több száz lejes megtakarítás érhető el – ismertette tegnapi sajtótájékoztatóján Bereczki Kinga. A HKA ügyvezetője szerint a kínálat igen széles – vendéglátó-ipari szolgáltatástól sportfelszerelésen át biotermékig, éves lakás- vagy autóbiztosításig –, s mivel új közösségépítő projektjüket folyamatos érdeklődés övezi, az első ötszáz füzet szétosztását követően az újabb adag gyűjtőtömb várhatóan további helyi vállalkozók ajánlatával gyarapodik majd.
Az OTP Bank ezúttal is támogatja a HKA kezdeményezését – partnerségével az első száz regisztrált közösségiszelvény-tulajdonos között három, egyenként 500 lej értékű OTP-bankkártyát sorsolnak ki a jövő heti közösségi napon. Az Erzsébet parkban felállítandó standnál a HKA munkatársai fogadják majd az érdeklődőket, de várják visszajelzéseinket, s további tájékoztatóval szolgálnak a közösségi szelvényről, valamint a közösségi kártyákról egyaránt, melyeket ugyanitt igényelhetjük is.
Hasonló projekt zajlik Székelyudvarhelyen is – vázolta Bereczki Kinga, aki szerint Sepsiszentgyörgy mellett Erdővidéken is próbálták a közösségi szelvényt meghonosítani, ám egyelőre kevés a jelentkező. A pályázatok, ösztöndíjak, támogatott programok világítottak rá a helyi társadalom hasonló kezdeményezések iránti igényére, s mivel az ottani vállalkozók nehezen mozdulnak, ezért próbálunk hatni rájuk – fejtette ki a HKA ügyvezetője, megjegyezvén: szeretnék elérni, hogy a helyi közösség igénye hasson a vállalkozókra és azok részt vállaljanak a közösségfejlesztésben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.