Esély vagy veszély?

Mégis, a rétyi fűrészüzem bejelentésének híre érthető módon vált ki egyre intenzívebb – bár egyelőre jobbára lappangó – vitát: az ígért 650 új állás kétségkívül csábítóan hangzik, a kezdeti örömből való ocsúdás során azonban mind több és több kérdés merül fel e megaberuházás kapcsán.
 Hasonló vállalkozások példáját idézve többen kétségbe vonják, hogy az automatizált üzemben valóban hatszázötven új állás jön-e létre, sorolják aggodalmaikat a helyi fafeldolgozók is: ha csődbe jutnak, az számos kisebb cég és munkahely megszűntét jelenti, mindezek mellett környezetvédelmi szempontok is felmerülnek: a hatalmas kapacitással dolgozó vállalkozás honnan biztosítja magának a nyersanyagot, a fát, mi lesz erdeinkkel?
 S miközben a kérdések sora egyre hosszabb, a megnyugtató válasz egyre csak késik. Hallgatnak a szakemberek – egyértelmű állásfoglalással ez idáig csupán Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter tűnt ki –, a civil szervezetek alig hallatják hangjukat, szó nem esik a projekt infra­struktúrára, környezetünkre, egészségünkre gyakorolt hatásáról, a megyevezetés, a különféle illetékes hatóságok sem igyekeznek megválaszolni a kérdéseket (vajon ilyen természetű vállalkozásokra alapozták a térség fejlesztési stratégiáját?), közvitát senki nem kezdeményezett. Most látszik meg ismételten az is, mekkora szükség volna olyan szakmán belüli érdekvédelmi szövetségre, tömörülésre, amely hasonló esetekben azonnal és hatékonyan tudna fellépni (az ügyben felszólaló Arbor Egyesület gyökerei ugyancsak Hargita megyébe vezetnek!).
 Valami mintha lenne a levegőben – de az inkább egyfajta keveréke reménynek, zavarnak, ködös aggodalomnak és félsznek, semmint világos, érvekkel alátámasztott, érdekeinket nem csupán rövid, de hosszú távon is szem előtt tartó egyértelmű állásfoglalás. Márpedig az is a közösség érettségének és önszerveződő képességének mércéje, hogy tud-e alapos mérlegelés és érvek mentén történő vita után viszonyulni egy ilyen horderejű kérdéshez vagy sem. A többi úgyis vadkapitalizmus…