VAK TYÚK IS TALÁL SZEMET. Crin Antonescu össze-összekap a szocialistákkal, illetve a kompromisszumra nála hajlamosabb Victor Pontával, s magyarázkodás közben néhány nagy igazságot is megfogalmaz. Minap az RTV-nek nyilatkozva mondta például, hogy a román nemzeti karaktert – legnagyobb sajnálatára – két népi mondás jellemzi legalaposabban, éspedig: Az ördöggel is cimborálj, míg átjutsz a pallón, valamint A lehajtott fejet nem vágja le a kard.
CSALÓDTAK, TÜNTETNEK. A Ponta-kormány iránti nagy össznépi bizalom foszladozni látszik, szerdán a miniszterelnöknek is át kellett esnie azokon a kínokon, melyeket egy feltüzelt és sértett tömeg megnyilvánulása okozhat. Az Oltchim vállalat csalódott dolgozói tüntettek a kormánypalota körül, mert nem kapták meg az ígért állami támogatást (természetesen, a Nemzetközi Valutaalap tiltotta le), s fizetéseiket sem, ráadásul világossá vált, hogy hamarosan tömeges elbocsátás szenvedő alanyai lesznek. Le a kormánnyal, Le Pontával!, Dolgozni akarunk!, Mi megszavaztunk, ti hazudtok! jelszavakkal tüntettek, s kibukott belőlük az országban elhíresült jelszó is, amit annak idején a rendőrök kiáltottak a Cotroceni-palota előtt: Gyere ki, hitvány kutya! A tiltakozók azt kérik a kormányfőtől és a kormánytól, hogy helyezze minden más érdek elé az alkalmazottak sorsát és a munkahelymentést. Sürgősen találkozó megszervezést várják a miniszterelnöktől. (Mediafax)
ÉVI 6,6 MILLIÓ EURÓ NYERESÉGE VAN AZ ORTODOX EGYHÁZNAK. Megszüntetné az egyházak állami támogatását Romániában Remus Cernea szociáldemokrata parlamenti képviselő. Élénk közvitát kiváltó törvénykezdeményezése nem élvezi a kormánykoalíció támogatását – írja a Jurnalul naţional. Cernea működő európai példákra hivatkozva azt javasolta, hogy – költségvetési támogatás helyett – az adófizetők rendelkezhessenek arról, mely egyházat támogatják adójuk egy százalékával. A kezdeményező szerint ez a rendszer kivonná az egyházakat a politikai befolyás alól, és kiszámíthatóbbá tenné bevételeiket. A javaslat óriási felháborodást keltett mind az ortodox egyház, mind a kormánypárt köreiben. Holott a képviselői indítványt elsőként megszellőztető független Gândul portál jegyzetírója szerint az ortodox egyház egyik legjövedelmezőbb vállalkozása az országnak, 2011-es 6,6 millió eurós nyeresége meghaladta a McDonald’s vagy az aszfaltkirályok profitját. A lap azt írja, hogy Romániában nem templomokat, hanem kórházakat és iskolákat zárnak be, és nem autópályák, hanem katedrálisok épülnek. A szerző úgy véli, nem a román ortodox egyház, hanem a politikusok szorulnak rá arra, hogy a költségvetés is támogassa az egyházat egy olyan országban, ahol „szavazóik milliói vetnek keresztet minden templom előtt, pedig legfeljebb ünnepi alkalmakon lépik át annak küszöbét”.