Ezúttal a szász evangélikus templomokkal, ezek történelmi, szellemi örökségével ismerkedett, gazdagodott a társaság. A prázsmári és a szászhermányi templomok különleges, a régmúlt idők hangulatát idéző várfalai között gyarapítottuk tudásunkat, és  azt is megtudhattuk, hogy a brassói Fekete-templom miért is fekete.
A középkori szász falvak – a közeli Prázsmár és Szászhermány is – Erdély leglátványosabb templomerődjeivel rendelkeznek. A belső udvar védőfalai, kis kamrái, fából készült, nyitott folyosói igen érdekes összhangot alkotnak a díszes főbejáratokkal és a templombelsőkben kiállított értékes keleti szőnyegekkel. Utób­bi­akból az erdélyi gótikus művészet szimbólumaként ismertté vált brassói Fekete-templomban látható a legnagyobb gyűjtemény, ezenkívül a négyezer síppal rendelkező, több mint százötven éves orgonája is igen híres.
A csapat kicsinyei újra bebizonyították, hogy nemcsak szórakozásból indultak erre az útra, hanem új kihívásokra felkészülten. Előzetes dokumentálódásuknak köszönhetően több ízben is kifogtak   „idegenvezetőjükön” furfangos kérdéseikkel.
Mondhatni, csapatunk olyan, akár egy kis méhecske: repdes ide s tova, virágról virágra, s örül, ha egy kis mézre valót lelhet. A mi kis „mézre valónk” a szellemi cipónk, és amíg van „virágkehely”, amit figyelmesen megnézhetünk, addig nem állunk le a repdeséssel...
DEREGUS ILDIKÓ