Sokat beszélünk az autonómiáról, és ez rendjén van, ennek szükségességéről nincs véleménykülönbség az erdélyi magyar politikai szervezetek között, ezért fontos lenne, hogy szakmai szempontból is megvizsgáljuk, az első autonómia-statútum kidolgozása óta miben változott a hazai és a nemzetközi környezet, melyek a tapasztalatok és tendenciák a világban már működő autonómiákban – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Attila sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselő, aki szakmai közvitát kezdeményez a kérdésben.
Mint mondta, a következő időszakban magyar, román és nemzetközi szakértőket, elemzőket, értelmiségieket kíván megszólítani, hogy szakmailag megalapozott tanulmányokban, műhelymunkák során világítsanak rá, melyek a világban működő autonómiák típusai, törvényi keretei, pénzügyi, gazdasági, nyelvhasználati, közigazgatási, jogi vonzatai, hogyan lehet ezeket a tapasztalatokat, mintákat a romániai kontextusba helyezni, melyek az autonómiához vezető demokratikus eszközök.
Markó Attila képviselő fontosnak tartja feltérképezni, hogy a Székelyföldön kívül élő romániai magyar közösségek esetében melyek az alkalmazható autonómiaformák, ugyanakkor román értelmiségieket is be kíván vonni a vitába, hogy ily módon, a szakmai meglapozottság révén bontsák le a fóbiás román ellenszegülést mindennel, ami az autonómiával kapcsolatos.
A következő időszakban Markó Attila levélben kéri fel elemzések kidolgozására azokat a hazai, magyarországi és nemzetközi szakembereket, akik munkássága elismert, konferenciákat is kívánnak szervezni. Év végére pedig összeállhat egy olyan tanulmánykötet, amelyből ki lehet indulni, és amely szakmai alapját jelentheti egy modern autonómiát célzó törvénykezdeményezésnek – ecsetelte az RMDSZ politikusa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.