Országszerte elégedetlenséget váltott ki a vidéken tevékenykedő postai alkalmazottak körében, hogy a Román Posta vezetősége nyolcórás munkaidejüket négy- és hat-, esetenként pedig kétórásra csökkentené.
Az intézkedés, melyről a munkaszerződést kiegészítő függelékben tájékoztatják a dolgozókat, Háromszéken mintegy hetven postást érint – mondta el érdeklődésünkre Cornel Radu. A szakszervezeti bizalmi szerint falun dolgozó kollégái a hét közepén kapták kézhez az értesítést, melynek értelmében április elsejétől megváltozik a munkaidő.
Mint mondta, ez azt jelenti, hogy ugyanazt a munkát kell elvégezniük rövidebb idő alatt, miközben a bérük csökken, így a felháborodás érthető. Ilyen körülmények közt nem csupán a háromszékiek, de az országban mások is meg akarják tagadni a munkaidő-változásra vonatkozó dokumentumok aláírását – fejtette ki Cornel Radu –, kifogásaikról írásban is tájékoztatják az intézmény központi vezetőségét. Kérdésünkre elmondta, négy vagy hat óra alatt legfeljebb a küldemények kézbesítésére lesz idejük a falusi postásoknak, de emellett nyugdíjak, egyéb juttatások szétosztását is meg kell oldaniuk. Bár a szakszervezet elismeri, néhol valóban több alkalmazottat foglalkoztatnak, mint amit az elvégzendő munka megkövetel, kifogásolják, hogy nem egyeztettek velük, úgy vélik, az eljárás a szolgáltatások minőségének rovására megy, s a vezetőség tulajdonképpen azt szeretné elérni, az alkalmazottak önszántukból távozzanak, mert így nem kellene bánatpénzt fizetni nekik.
Cornel Radu felidézte azt is: a 2008-tól érvényben lévő kollektív munkaszerződés alapján elbocsátáskor bánatpénz jár a postásoknak, ám az intézmény új vezetősége nem tartja tiszteletben a dokumentum előírásait. A február végi, sepsiszentgyörgyi utcai megmozduláson a postások egyebek mellett azért is tiltakoztak, mert a Román Posta vezérkara év elején tudatta az érdekvédelmi szervezettel: módosítaná a 2018-ig érvényes kollektív munkaszerződés bizonyos passzusait, ez pedig az alkalmazottak jogainak csorbítását jelentené.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.