Mesekunyhó-vetélkedőMinden nehézséget legyőztek

2013. április 15., hétfő, Közélet

Hosszadalmas, hat órán át tartó ünnepséggel zárult szombaton a tavaly szeptember 30-án, a magyar népmese napján rajtolt Mesekunyhó-vetélkedő. Több résztvevő szerint is ez volt a legnehezebb próba, különösen a kicsik számára – de aki az elmúlt hét hónapban már végigküzdötte magát mind a hét próbán, az valószínűleg ezután is minden nehézséget le tud győzni, így mondta ezt őfelsége, a király (civilben Nagy-Kopeczky Kálmán bábszínész), akit döntéseiben a Bölcsek tanácsa (hétköznaponként művelődésszervező hölgykoszorú) is segített, ezúttal az alkalomhoz illő palástban és csúcsos süvegben.
 

  • Az egyik díjnyertes csapat, a Mesefolt a Martokon                              Albert Levente felvétele
    Az egyik díjnyertes csapat, a Mesefolt a Martokon Albert Levente felvétele

Színezte a hetedhét országra szóló dínomdánom forgatagát udvari bolond, ajtónálló, királykisasszony, több jó tündér, emelte méltóságát a benevezett falvak által kijelölt, köztiszteletben álló lovagoknak a királyi emelvényre való ültetése. Előbb azonban a többnyire székely ruhába öltözött érkezőknek – kilenc népes csapatnak – át kellett menniük a királyi palota (máskor Bod Péter Megyei Könyvtár) bejáratánál felállított aranykapun, át kellett esniük a királyi audiencián, úgy jutottak be az ékes terembe. Ott minden falu felmutatta talán legnagyobb értékét: tehetséges gyer­mekeit, majd a települések újonnan született meséit hallgatták végig a bentlevők. Az sem járt rosszul, aki kilépett kicsit, hiszen a folyosókon rajzok, kincses térképek, becses tárgyak, illetve a versenyző csapatok Nagy Könyvei tanúskodtak arról, hogy az elmúlt télen igencsak élénken tevékenykedtek Árko­son, Bibarcfalván, Fotosmartonoson, Gi­dófalván, Kéz­di­szentkereszten, Mak­sán, Nagyajtán, Pákén és Vargyason. Pogácsát és kürtőskalácsot is lehetett harapni, mielőtt a királyi udvarba (a játékból kimaradtak számára: Erzsébet park) kivonult volna a társaság levegőzni és táncolni. Irigykedve nézték az arra járók a pezsgő jókedvet, amelyet aranyporral is meghintettek, hogy tartósan ragyogjon.
Ezek után következett a várva várt díjkiosztás. Őfelsége záróbeszédében elmondta: a valódi és a mesevilág között nagy kaput nyitott ez a vetélkedő, és a résztvevők most már bátran megküzdhetnek minden sárkánnyal, és felülkerekedhetnek minden rossz akaraton. Hiszen tapasztalhatták, hogy képesek megvalósítani egy mesét, egy álmot, és azt is, hogy van rengeteg olyan értékünk, amire büszkék lehetünk – például a közösségi és családi összetartásra. Ha ezt megbecsüljük, holnap meseházért, később mesefaluért vagy városért dolgozhatunk, és akár meseországba is beköltözhetünk – itt, Székelyföldön. Aki a mesekunyhó-vetélkedőben részt vett, már létrehozta és berendezte a sajátját, szeretettel, összefogással – és mind­annyian kaptak hozzá jelképes ajándékot is, szerte Há­romszékről összeállított csomagot: zöld ágat, ami összekötve eltörhetetlen, hamuban sült pogácsát, hogy az otthon melegére emlékeztessen, tojást a megújuláshoz, almát, mert az a megismerés gyümölcse, diót a tiszta tudásért, aranyport a lélek derűjéért és életadó forrásvizet a Pap kútjából. Magát a főnyereményt, a mesekunyhó berendezését, felszerelését a kistelepülések közül Fotos­martonos, a nagyobbak közül pedig Nagyajta kapta meg – mindkettőt később, kisebb ünnepség keretében fogják átadni. A szombati rendezvény lakomával és tánccal zárult.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2013-04-15: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Hiányos onkológiai ellátás

Problémássá vált a daganatos betegek megfelelő ellátása, a tartós pénzhiány mellett az egészségügyi rendszerre egyre inkább jellemző szétziláltság, működési zavarok következtében gyógyszerhiánnyal is szembesülnek – vázolta a helyzetet a megyei kórház vezetősége. Eközben a szaktárca átgondolatlan rendelkezései is nehezítik a rákos betegek mindennapjait.
 
2013-04-15: Közélet - :

A Háromszék Uzonban

Kedd este hat órától az uzoni kultúrotthonban lapunk mun­katársai találkoznak az olvasókkal.