Kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellenMegalapozatlanok a brüsszeli aggályok

2013. április 16., kedd, Világfigyelő

Akkor kerülnek nyugvópontra az alkotmány legutóbbi, negyedik módosítása kapcsán felmerülő kételyek és problémák az Európai Unión belül, ha a módosításból fakadó alacsonyabb szintű jogszabályokat a parlament elfogadja – fejtette ki Giró-Szász András kormányszóvivő annak kapcsán, hogy múlt pénteken levelet váltott José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök. A brüsszeli testület vezetője megismételte azt a véleményét, hogy az EB-nek, egy előzetes jogi elemzésre alapozva, komoly aggályai vannak.
 

Giró-Szász András hangsúlyozta, a kormány már a parlament elé terjesztette a kapcsolódó törvényeket, „pontosan azért, hogy világosan lehessen látni itthon is, az Európai Unióban is, a bizottságban is, hogy minden ilyen vád teljes mértékben megalapozatlan”. Az alaptörvényben, illetve kétharmados törvényben rögzített azon lépések kapcsán, amelyeket az Európai Bizottság esetleg kifogásol, Magyarország kész megvitatni a konkrétumokat. „És ugyanúgy, ahogy eddig is, bármikor, amikor az Európai Unió érvei erősebbnek bizonyultak, mint a magyar érvek – például a médiatörvény bizonyos technikai részletei kapcsán –, a magyar kormány, illetve az Országgyűlés megtette a módosításokat” – állapította meg a kormányszóvivő. Hozzátette: az esetek túlnyomó többségében azonban nem ez következett be, hanem az Európai Unió belátta, hogy elhamarkodottan fogalmazta meg az ítéletét, illetve azt, hogy a magyar kormány által képviselt politikai, gazdasági és szakpolitikai logika releváns. A kabinet szóvivője szerint arra is volt példa, hogy Brüsszel azt ismerte be: bár a magyar kormány által felvázolt irány lehet, hogy nem található meg Európában, de attól, hogy először fogalmazódik meg a kontinensen, még nem demokráciaellenes. „Ezen okoknál fogva az esetek nagy többségében a magyar kormánynak adott igazat” – tette hozzá.
José Manuel Barroso levelében jelezte a magyar miniszterelnöknek, hogy ha a bizottság szakértői végeznek az alaptörvény módosításának jogi elemzésével, akkor a brüsszeli testület kénytelen lesz a kifogásolt ügyekben kötelezettségszegési eljárásokat indítani. „Erő­teljesen arra kérem Önt és kormányát, hogy foglalkozzék ezekkel az aggodalmakkal, és egyértelmű, határozott módon oszlassa el őket. Kétségtelen, hogy ez szolgálja a legjobban Magyarország és Európa egészének érdekeit” – tartalmazza az Európai Bizottság elnökének levele. Orbán Viktor válaszában megerősítette, hogy a kormány és az Országgyűlés elkötelezett az európai normák és értékek mellett, és biztosította José Manuel Barrosót, hogy a kabinet mindenben együttműködik az aggodalmak eloszlatásában. A kormányfő jelezte, hogy kezdeményezte azokat a jogalkotói lépéseket, amelyekkel kezelni lehet a bizottsági elnök által jelzett aggodalmakat.
Giró-Szász András azt is megjegyezte: évente csaknem ezer kötelezettségszegési eljárás van az EU-n belül, míg Magyarországgal szemben kevesebb, mint húsz. „Nem látom értelmét annak, hogy ebből egy hatalmas elefántot csináljunk” – fogalmazott a szóvivő.

Orbán : hiszek a tények és az érvek erejében
 A magyar kormány várja a negyedik alkotmánymódosítás európai bizottsági vizsgálatának befejezését, és azt követően készen áll a kérdések megvitatására – közölte Orbán Viktor miniszterelnök tegnap este Bilbaóban tartott sajtótájékoztatóján.   A kétnapos spanyolországi látogatáson tartózkodó kormányfő emlékeztetett, hogy José Manuel Barroso európai bizottsági elnök jelezte, a testület szakértői még nem végeztek az alaptörvény módosításának jogi elemzésével.     „Megvárom, amíg elolvassák..., aztán majd beszélgetünk a konkrétumokról. Mi demokraták vagyunk, ezért hiszünk a tények és az érvek erejében” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy kormánya mindig és mindenkinek rendelkezésére áll a Magyarországgal összefüggő kérdések megvitatására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1442
szavazógép
2013-04-16: Közélet - Kuti János:

Vágjuk a fát magunk alatt?

Romániában 1991-től becslések szerint 125 000 hektár erdőt irtottak ki illegálisan. A pusztítás  veszélye leginkább a fenyőerdőket fenyegeti, mert most a fenyőrönk és fűrészáru iránt igen nagy a kereslet (Kína, az arab országok stb.).
2013-04-16: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar tükör

Nagy hullámokat vetett az Élet menete napjára tervezett motoros rendezvény betiltása. A Nemzeti Érzelmű Motorosok a holokauszt áldozataira való megemlékezéssel egy időben tervezték Adj gázt! nevű felvonulásukat Budapest belvárosában a Dohány utcai zsinagóga érintésével.