Margaret Hilda Thatcher bárónÅ‘ (1925–2013) a huszadik század végének egyik legnagyobb politikusa volt, s noha népszerűsége mind az Egyesült Királyságban, mind Nagy-Britannián kÃvül állandóan ingadozott, ellenfelei is elismerték határozottságát. 1959-ben lett képviselÅ‘, 1970-ben Edward Heath oktatásügyi miniszterként hÃvta kormányába, 1995-ben a volt miniszterelnököt legyÅ‘zve, a választásokon a KonzervatÃv Párt elnökének és az ellenzék vezérének választották.
1979-ben lett miniszterelnök, e tisztségben Å‘ volt az elsÅ‘ nÅ‘ az angol történelemben. Gazdasági és politikai elképzelései, fÅ‘ként az elején, a recesszió megállÃtására irányultak, szorgalmazta a nagy állami vállalatok privatizációját, a rugalmas munkaerÅ‘piac kialakÃtására törekedett, és állandó harcban állt a szakszervezetekkel; vaskézzel kormányzott, és idegesÃtette a szakszervezetek hatalma és befolyása. Ez az elején népszerűségvesztéssel is járt, bányákat zárt be, megállÃthatatlanul nÅ‘tt a munkanélküliség, de a Falkland-szigeteki háború idején népszerűsége ismét nÅ‘tt, s a gazdasági fellendülés is elképzeléseit igazolta, olyannyira, hogy 1983-ban és 1987-ben is újraválasztották. 1990-ben mondott le mind pártvezéri, mind miniszterelnöki tisztségérÅ‘l, s utána fÅ‘nemesként a Lordok Házának igen aktÃv tagja lett. 2002-ben, elsÅ‘ agyvérzése után vonult vissza a közszerepléstÅ‘l.
Egyre többet emlegetik a szigetországban most, amikor az Egyesült Királyság és az unió viszonya megromlani látszik. A Vaslady ugyanis hevesen ellenezte Anglia belépését az unióba, féltette országa szuverenitását. Az angol polgárok nagyobb része viszont ellentmondásosnak látja mind politizálását, mind gazdaságpolitikai elképzeléseit, annyira, hogy a bányászvárosokban – ahol az emlegetett bányabezárások miatt, érthetÅ‘en, nem volt népszerű – örömünnepséget rendeztek halálhÃrére (?), s felmérések tanúsága szerint az angol polgárok hatvan százaléka sokallotta az állami temetésére szánt tÃzmillió fontot. Mindezen nem kell csodálkozni, nagy elÅ‘djét, az ugyancsak határozott, elképzeléseihez buldogmakacssággal ragaszkodó és ellentmondást szintén nem tűrÅ‘ Churchillt egy megnyert háború után buktatták meg a választásokon.
Még valamit népszerűségének ingadozásairól. Azt még elfogadta a lakosság, hogy több mint másfél évszázada királynÅ‘jük van, de a nÅ‘i miniszterelnök sokaknak sértette a hiúságát. Ráadásul a Vaslady – a név találó és pontos – nem ismerte a kompromisszumokat, tűzön-vÃzen át kitartott elképzelései, gazdasági programja mellett, s a szakszervezetekkel vÃvott iszapbirkózásnak bizonyuló csatái is meg-megtépázták nimbuszát. Sokan, politikusok, politikai elemzÅ‘k mégis némi tagadhatatlan nosztalgiával emlékeznek kormányzására, hiszen miniszterelnöksége idején az EgyeÂsült Királyság visszanyerni látszott a világpolitikában játszott vezetÅ‘ szerepét, ami ma megint álomnak tűnik, de éppen neki köszönhetÅ‘en már nem lehetetlen álomnak. Azt hisszük, ez is magyarázza Anglia és az unió viszonyának folyamatos romlását.