1979-ben lett miniszterelnök, e tisztségben ő volt az első nő az angol történelemben. Gazdasági és politikai elképzelései, főként az elején, a recesszió megállítására irányultak, szorgalmazta a nagy állami vállalatok privatizációját, a rugalmas munkaerőpiac kialakítására törekedett, és állandó harcban állt a szakszervezetekkel; vaskézzel kormányzott, és idegesítette a szakszervezetek hatalma és befolyása. Ez az elején népszerűségvesztéssel is járt, bányákat zárt be, megállíthatatlanul nőtt a munkanélküliség, de a Falkland-szigeteki háború idején népszerűsége ismét nőtt, s a gazdasági fellendülés is elképzeléseit igazolta, olyannyira, hogy 1983-ban és 1987-ben is újraválasztották. 1990-ben mondott le mind pártvezéri, mind miniszterelnöki tisztségéről, s utána főnemesként a Lordok Házának igen aktív tagja lett. 2002-ben, első agyvérzése után vonult vissza a közszerepléstől.
Egyre többet emlegetik a szigetországban most, amikor az Egyesült Királyság és az unió viszonya megromlani látszik. A Vaslady ugyanis hevesen ellenezte Anglia belépését az unióba, féltette országa szuverenitását. Az angol polgárok nagyobb része viszont ellentmondásosnak látja mind politizálását, mind gazdaságpolitikai elképzeléseit, annyira, hogy a bányászvárosokban – ahol az emlegetett bányabezárások miatt, érthetően, nem volt népszerű – örömünnepséget rendeztek halálhírére (?), s felmérések tanúsága szerint az angol polgárok hatvan százaléka sokallotta az állami temetésére szánt tízmillió fontot. Mindezen nem kell csodálkozni, nagy elődjét, az ugyancsak határozott, elképzeléseihez buldogmakacssággal ragaszkodó és ellentmondást szintén nem tűrő Churchillt egy megnyert háború után buktatták meg a választásokon.
Még valamit népszerűségének ingadozásairól. Azt még elfogadta a lakosság, hogy több mint másfél évszázada királynőjük van, de a női miniszterelnök sokaknak sértette a hiúságát. Ráadásul a Vaslady – a név találó és pontos – nem ismerte a kompromisszumokat, tűzön-vízen át kitartott elképzelései, gazdasági programja mellett, s a szakszervezetekkel vívott iszapbirkózásnak bizonyuló csatái is meg-megtépázták nimbuszát. Sokan, politikusok, politikai elemzők mégis némi tagadhatatlan nosztalgiával emlékeznek kormányzására, hiszen miniszterelnöksége idején az Egye­sült Királyság visszanyerni látszott a világpolitikában játszott vezető szerepét, ami ma megint álomnak tűnik, de éppen neki köszönhetően már nem lehetetlen álomnak. Azt hisszük, ez is magyarázza Anglia és az unió viszonyának folyamatos romlását.