A Kiwanis szervezetek nemzetközi családjába fogadják a gyerekek megsegítése céljából alapított kovásznai Kiwanis-klubot. A kartálásra (a befogadást jelentő nemzetközi kifejezés) ma délután a fürdőváros kultúrközpontjában kerül sor. Jelen lesznek a kovásznai egyesület testvérszervezetének a franciaországi Annecyből érkezett képviselői.
A jelentős esemény részeként tegnap délután a kovásznai gyermekotthon számára szerveztek gyűjtést a kovásznai Kiwanis-tagok. A parkban, a Kőrösi Csoma Sándor-szobor előtti téren már jóval a meghirdetett időpont előtt gyülekezni kezdtek a gyerekek, felnőttek. Egy-egy lejt adományoztak a rászorulók számára, felajánlásukat nevükkel aláírt kéznyomatukkal erősítették meg. A több négyzetméternyi fehér anyag rövid időn belül megtelt piros, sárga és kék tenyérmásokkal – mint kiderült, a kovásznai gyerekek a kék színt kedvelik a legjobban.
A kovásznai szervezet tavaly alakult, elnöke Lőrincz Anikó, jelenleg húsz tagjuk van. A sepsiszentgyörgyi testvérszervezet tagja, Tribel István segítségével kerültek kapcsolatba az annecybeliekkel. „Sok ötletet adtak, mi segíteni a gyermekotthonon szeretnénk, számukra próbálunk adományokat, pénzt gyűjteni” – fejtette ki az elnök, hozzáfűzve: a tegnapi eseménnyel a gyerekeket is próbálták ráébreszteni arra, hogy nemcsak kapni, hanem adni is jó.
Dancs Ibolya, a szervezet alelnöke elmondta: tavaly a városházánál pályáztak, és nyertek több mint háromezer lejt, az iskolában tartós élelmiszereket gyűjtöttek, mindezt az Apor Vilmos Gyermekotthon számára ajánlották fel. A kezdeményezésnek sikere van, a gyerekek is szívesen adakoznak – számolt be korábbi tevékenységeikről az alelnök. Kijelentését megerősítette Bagoly Antónia tanítónő, aki az Orbán Balázs-iskola IV. B osztályosaival érkezett a tegnapi eseményre. „Összegyűltünk, megvitattuk, mit is jelent az, hogy valaki hátrányos helyzetben él, és azt is, hogyan lehet ezeket a gyerekeket támogatni. Örömmel adakoztak” – mondta a tanítónő. Mindebből kiindulva Dancs Ibolya vázolta: látva a hozzáállást, szó lehet gyerek Kiwanis-klub létesítéséről is. A tegnapi gyűjtésen fellépett a Gyerő Katalin vezette gyerekkórus, valamint az ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna irányításával.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.