Székely zászlók Nyujtódon

2013. április 22., hétfő, Közélet

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nyujtódi szervezetének kezdeményezésére, a faluközösség összefogásának eredményeképpen tegnap a Boros Vilmos római katolikus plébános által celebrált szentmisét követően a világháborús hősök 1995-ben felállított emlékművénél ünnepi megemlékezésre került sor, melynek végén egyházi áldás mellett felvonták a két székely zászlót.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A megemlékezést Lukács Loránd, az SZNT helyi elnöke nyitotta meg, majd átadta a szót Bokor Tibor polgármesternek, aki beszédében azt hangsúlyozta: „ragaszkodnunk kell nemzeti jelképeinkhez, bátran ki kell tűzni a székely zászlót, így is jelezve, ez a mi földünk, hogy mi itt vagyunk, székelyként élünk és gondolkozunk”. Ezt követően Klára József kántor előadásában a régi székely himnusz csendült fel, majd Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke szólt az egybegyűltekhez, a négyszáztizenkét éves zászló történetét mesélte el. Lukács Anna ny. tanítónő arra kérte a jelenlevőket, hogy ne féljenek, ne legyenek kishitűek, és használják bátran nemzeti jelképeinket, tűzzék ki házaik homlokzatára a székely zászlót, és követeljük Székelyföld területi autonómiáját, ne engedjük feldarabolni a Székelyföldet. Tóth Bálint, a HVIM szóvivője az összetartozás erejére hívta fel a hallgatóság figyelmét. (iochom)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 942
szavazógép
2013-04-22: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Játékos kalandozások a gyermekirodalomban (Szent György Napok)

A borongós idő, de még a délelőtti eső sem tudta kedvét szegni azoknak, akik hét végi kikapcsolódás-feltöltődés gyanánt a Huhuu Alkotóház programjait választották. A városnapi rendezvények új helyszínén tegnap családi napon váltotta egymást vetélkedő, könyvbemutató, s bár a reggeli kedvezőtlen idő miatt elmaradt a tervezett szabadtéri, közös főzőcskézés – túróspuliszka-tekercs készült volna –, azért játszani naphosszat lehetett, s végül kicsik és nagyok egyaránt meseország tájain kalandozva lazítottak.
 
2013-04-22: Közélet - :

Főzőbemutató a Székely vendéglőben

Az MTVA, az Erdélyi Gasztronómiai Szövetség és a kézdivásárhelyi Szék-helyek hírportál a múlt hét végén, pénteken és szombaton hetedik alkalommal szervezte meg a Kovászna megyei gasztronómiai tanulmányi napokat Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.