Befejezi pályafutását Alessandro Petacchi olasz országúti kerékpáros, aki 2010-ben elhódította a Tour de France legjobb sprinterének járó zöld trikót. Eljött az idő, hogy több időt szenteljek a családomnak – indokolta döntését a 39 éves sportoló.
Petacchi a 2000-es évek egyik legjobb sprinterének számít, a három legnagyobb körversenyen, a Touron, a Giro dÍItalián és a Vuelta a Espanán összesen 48 szakaszon győzedelmeskedett. Az olasz viadalon 2004-ben, míg Spanyolországban 2005-ben nyerte meg a pontversenyt, ezért hagyományosan a sprinterek vívnak nagy csatát. A Giro 2004-es kiírásán kilenc szakaszon győzött, ami jelenleg is rekordnak számít. A Lampre csapat versenyzőjét a 2007-es olasz körverseny után kilenc hónapra eltiltották, mert tiltott anyagot találtak az egyik mintájában. Később kiderült, hogy asztmára szedett gyógyszerrel került a szervezetébe a szalbutamol. Noha a nemzetközi sportdöntőbíróság az ügy végén arra a megállapításra jutott, hogy figyelmetlenségből követett el vétséget, az akkori viadalon szerzett öt etapsikerét s többi eredményét törölték.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.