Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Akiknek nem jutott a pezsgőből

2008. január 8., kedd, Riport

A petárda a fő beszédtéma a Csíki negyed utcáin Szilveszter napján. Kisebb-nagyobb gyerekekből álló csoportok sürögnek-forognak, igyekeznek beszerezni, kipróbálni a durrantókat.

Sepsiszentgyörgy utcái népesek, legtöbb ember szatyorral a kezében járkál. Mert méltóképpen kell ám búcsúztatni az óesztendőt és köszönteni az újat ― vélhetőleg mindenkinek ez jár a fejében. És ezen a napon talán az sem számít, hogy valaki sikeres vállalkozó vagy egyszerű munkás, nagy házban élő, gazdag úriember vagy éppen a szociális lakás egyik kis szobájában tengődő családfő. Az ünnep márpedig kötelező ― ezt érezni a levegőben, ez van benne minden emberi mozdulatban, minden bevásárlószatyorban, és minden elhangzott mondatfoszlány valamiképpen köszöntő is. Még akkor is, ha a körülmények, az életfeltételek bizony egyáltalán nem adnak okot az örömre.

Csend. Vihar előtti?

A Sing-Sing néven ismert nyolcemeletes tömbház kapusszobájában Tusa Csaba közösségi rendőr fogad. Készségesen veszi föl rendőrsapkáját, gumibottal és pisztollyal felfegyverkezve ajánlkozik, elkísér, bemutatja a szociális lakást. Az őrnek újév reggeléig kell szolgálatot teljesítenie. Általában azért vannak gondok szilveszterkor ― magyarázza. Mint az esetek többségében, az alkohol miatt történik meg a baj. Verekedésbe torkolló veszekedés, néha-néha egy-egy betört ablak ― az esztendő utolsó napja nem ígér sok jót a szolgálatban levő rendőrnek... Most csend van. Csak ezzel az a baj, hogy itt az ember soha nem tudhatja, vajon ez nem éppen vihar előtti-e. Lehet, hogy most elindulunk, és egy-két perc múlva már kitör a balhé valahol" ― fejti ki a rendőr. Konfliktusok pedig a legapróbb ügyekből is adódnak. Két gyerek összevesz, az egyik szülei beleszólnak, és máris kész a nézeteltérés, amely aztán a tettlegességig is fajulhat. ,,Egyedül nincs esélyem rendet teremteni. Ilyenkor szoktam hívni a rendőrséget vagy a csendőröket" ― ismeri be Tusa Csaba.

Nézelődésünket a földszinti éjszakai menedékhelyen kezdjük, ahol a hajléktalanok húzódhatnak meg. A folyosón egyetlen körte sem ég, a sötétben haladunk előre, és nyitunk be egy-egy szobába. A legtöbb helyiségből még a lépcsőházinál is elviselhetetlenebb bűz áramlik ki. Most ünnep van. Ilyenkor nappal is bent maradhatnak a rászorulók ― magyarázza a rendőr. De csak néhányan élnek ezzel a lehetőséggel. Látunk teljesen üres szobát éppúgy, mint olyant, ahol öten is meghúzódnak, és furcsán merednek ránk ágyaikból. Mindegyikben közös azonban az orrfacsaró szag, az összevissza ledobált takarók és ruhák, a rendetlenség. Egyik szobában rongyaiba burkolózott idős néni fekszik az ágyban, háttal az ajtónak. Egykedvűen fordul meg, amikor belépünk, de láthatólag nem keltettük fel érdeklődését, pillanatokon belül magára rántja a takarót, és többé ügyet sem vet ránk. Az éjjeli menhelyen nappal csöppet sem pezsgő az élet, azonkívül, hogy néhányan a szobákban tartózkodnak, semmi sem árulkodik arról, hogy az új esztendő köszöntésére készülnének.

A kábeltévé az egyik fő gond

Szememet leginkább a szeméthez, orromat pedig a szaghoz kell hozzászoktatnom, amint a földszintről elindulunk fölfelé. ,,Itt már a szerződéses lakókhoz értünk" ― magyarázza a rendőr. Az ott lakóknak havi öt lejt kell fizetniük a szobáért. A lépcsőházban nagy a jövés-menés, fiatalabbak, idősebbek, szinte percenként hangzik el innen vagy onnan az újév-köszöntő. A sötét folyosókon összegyűjtött és ottfelejtett szemeteszacskók, egy-egy ajtót fenyőágak díszítenek. Tusa Csaba arra biztat, fotózzam le a folyosón szanaszét heverő szemetet. Majdminden emelet gyerekzsivajtól hangos. Tucatnyi kölyök bámul ránk, ahogy betérünk, kíváncsian faggatóznak, ki is vagyok, mit keresek ott. Pillanatokon belül már csoportba verődve, mosollyal arcukon kérik, hogy fotózzam le őket. Közben mesélnek is: a szülők a szobában, mondják. Anyuka főzi az ebédet. Töltött káposzta lesz ― teszi hozzá büszkén az egyik lány. Elmosolyodik, amikor karácsonyt említem. Hogyne járt volna nála az angyal, hogy is lehet ilyet kérdezni?

Középkorú férfi jön felénk, az újság iránt érdeklődik. Háromszéket szokott olvasni ― magyarázza, most is azt keresi. Az ötvenéves férfi aztán elmeséli: megünneplik szilvesztert, hiszen ez a dolgok rendje. Megmutatja a zuhanyozót is, éppen most takarították ki. A felesége az ebédet készíti, a gyerekek játszanak. ,,Én megadom a módját az ünnepnek. Karácsonyra is Brassóból vettem ajándékot a gyerekeknek" ― meséli a férfi. Amikor munkája felől kérdezem, nyíltan néz szemembe: ,,Megmondom magának őszintén, én ócskavassal szoktam kereskedni. Azt vásárolom meg, majd beviszem, és kapom érte a pénzt." És hogy meg lehet-e élni ebből? Hát persze, hogy meg lehet. Már hét éve lakik a család a Sing-Singben. Lakást vásárolni nagyon nehéz, hitelt nem adnak, rá­adásul még a munkahely is komoly kihívást jelent. ,,Baj van a lábaimmal, ezért nem is nagyon tudok munkát vállalni" ― fejtegeti a férfi. Munkahelyet, lakást szeretne. De ez egyelőre nem tűnik elérhetőnek.

Nemsokára újabb férfi csatlakozik. Jól öltözött, középkorú, nyakán vastag aranyszínű lánc lóg. Illedelmesen köszön, majd elmeséli az egyik fő problémát, a kábeltelevízió ügyét. ,,Ezt kéne megírni az újságban. Mert ez nem igazságos" ― magyarázza. A lakók ugyanis kábelhálózat nélkül maradtak. Márpedig az nem helyes, hogy egyformán büntetjük azt is, aki rendesen fizet, és azt is, aki nem ― fejti ki. Hozzáteszi: ,,Tessék megnézni. Hát ebbe a hidegbe hogy engedjük le a gyerekeket játszani? Hiszen megfagynak. És akkor itt kell szaladgáljanak a folyosón. Jól fogna a kábeltévé, ilyenkor esetleg leülnének, és azt néznék." Az emeleti ajtónál újabb férfi jelenik meg, így már hárman sorolják a sing-singes élet problémáit. Az újonnan csatlakozott ember a személyazonossági igazolvány megszerzése körüli bonyodalmakat ecseteli: ,,Négy hónapba került, amíg sikerült elintézni, hogy legyen személyi igazolványom. És azalatt jó néhányszor fizettem a rendőrségnek." Abban egyébként mindannyian egyetértenek, hogy egyelőre nincsen lehetőségük lakást vásárolni, új helyre költözni. Abban sem térnek el a vélemények, hogy a tanácsnak, a cégeknek is be kellene segíteniük a helyzet megoldásába. A gondok-bajok elpanaszolását néha újévi köszöntők szakítják félbe. Akárcsak máshol: helyenként kopott és üres, máskor őszinte, szívből jövő kívánságok ezek.

Ahol már folyik a mulatság

Estefelé nagy a nyüzsgés az állomáson: jókedvű, hátizsákos fiatalok állnak sorban jegyért, várják a vonatot. Közben tervezgetnek, a B. ú. é. k.-köszöntés itt is percenként elhangzik. ,,Annyi biztos, hogy legalább egy láda sört megiszom ma éjjel" ― szögezi le barátainak egy tizenéves srác. A várakozás sem hétköznapi a pályaudvaron: ez egy különleges nap, különleges vonattal, különleges utasokkal.

Az emeleti váróteremben sem a megszokott a hangulat. Fent csak hat-hét hajléktalan, a csend helyett azonban ezúttal kiabálás, éneklés, iszonyú hangzavar. Középkorú férfi igyekszik lefelé, a lépcsőn azonban akadályba ütközik. Egy részeget próbálnak felcipelni cimborái. Az erőltetett menet közben a szilveszteri mulatságot idejekorán elkezdő szakállas különféle papírfoszlányokat, zacskókat dobál szét a lépcsőn. Láthatólag a két kísérő sem áll a helyzet magaslatán: cipelés közben el-elvesztik az egyensúlyt, tehetetlen zsákként csapódnak néha a korláthoz vagy a falhoz.

Óévbúcsúztató borral és kólával

Alig néhány ember marad a váróteremben, miután beérkezik a vonat. Az ablaknál fekete hajú, szakállas férfi álldogál, botja a hátán. A fadarabon két szatyor lóg: abban tartja mindazt, amire szüksége van. És nemcsak azt. Hiszen szilveszter van. Kedélyesen mosolyog, amikor üdvözlöm. Vettem egy üveg bort, és van kólám is, úgyhogy most már lehet búcsúztatni az óévet ― magyarázza. Az ötvenéves Gábor Gyula az állomáson meghúzódó hajléktalanok egyike. ,,Most egyik barátommal egy barakkban lakunk, kissé odébb. Csak az a nagy baj, hogy hideg van" ― meséli. Ezért néha mégiscsak az emeleti váróteremben alszik. ,,De ezek most már mind részegek. Rá­adásul ezek a fiatalabbak annyit kötözködnek, hogy azt nem lehet bírni. Én, ahogy látom, balhé lesz itt éjszaka" ― vélekedik.

A szakállas férfi készségesen meséli, hogy ő máskor is szerepelt ám a sajtóban. ,,Itt voltak egyszer a tévétől. Lefilmezték, ahogyan vesszük át a csomagot. Aztán azt is, ahogy eszünk" ― ecseteli. Majd megjegyzi: azért jó, hogy vannak néhányan, akik érdeklődnek. ,,Itt járt például a fiam. Rájuk hagytam a lakásomat. Tudja, mennyi pénzt adott nekem legutóbb? Hatvan banit. Azt is percekig kereste, nehogy nagyobb pénz kerüljön a kezébe." Néhány szóban múltját is elmeséli. Gyerekei vannak, unokák is. A lakást azonban fiai nevére íratta. A rokonság pedig nem nagyon tetszik neki, mert ,,hát ott olyanok vannak, hogy néha meg is verik az embert, ha úgy van kedvük".

Ahogy az óesztendő utolsó napjához illő, Gyuszi mégis derűlátó a jövővel kapcsolatban. ,,Én azt kívánom, hogy valahogy kerüljön nekem egy munkahely. Van is róla szó, hogy Étfalván a tehenek mellett kellene dolgozni, várom, hogy jöjjön erre a főnök." Hozzáteszi: már korábban is szó volt arról, hogy felveszik, remélhetőleg a barátai is segítenek neki ebben. Ha pedig nem, kerül azért némi munka tavasztól. Csak a télnek lenne vége! ― sóhajt fel.

A szilvesztereste pedig szépnek ígérkezik. Legalábbis Gyuszi boldogan áthevül tőle. ,,Várom a barátomat, akivel együtt lakunk. Lement a Máltai Szeretetszolgálathoz, hogy vegye át a szendvicset és a teát. Aztán megisszuk ezt az üveg bort. Van hozzá kóla is. Csak addig nehéz, amíg belemelegedünk, utána aztán úgy alszik az ember, mint a bunda. De az állomásra nem jövök vissza. Ennek itt nem lesz jó vége. Jönnek majd a rendőrök, kinek hiányzik ez?" ― magyarázza Gyuszi.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 435
szavazógép
2008-01-08: Magazin - x:

Feltámad a londoni buszlegenda?

Hidrogénhajtással térhet vissza London egyik jelképe, a nyitott peronos, emeletes busz, a Routemaster.
2008-01-08: Nemzet-nemzetiség - x:

Székek földje — Székelyföld?

Mettől meddig is tart a Székelyföld?
Amikor még javában tartott a Kovászna megyei kökösi tábla vitája, felmerült bennem több kérdés. Vajon csak Kökös van a Székelyföld határán? Mi történt volna, ha nem csupán egy ilyen tábla elhelyezése miatt tör ki a botrány, hanem az összes, Kovászna és Hargita megyébe be- és kivezető fő- és mellékúton akartak volna az önkormányzatok, civil szervezetek, úgy általában mindenki (vagy legalább majdnem mindenki) azonos táblákat elhelyezni? Mi történt volna, ha most az egyszer a térség egységesen lép fel, önmagát valamilyen formában meghatározandó? Ha már annyira úgyis oda s vissza vagyunk a ,,szimbólumokért", ugye.