Ami most történt, az színháztörténeti kuriózumként is értékelhető, ám bizonyos, hogy a két banda ritkán tapasztalható, fergeteges bulihangulatot teremtett. Nem párbajoztak, egyik a másik után adta elő dalait, s színházkedvelők jó érzéssel nyugtázták: jó, hogy művészeinkben ilyen tálentumok is lakoznak, jó, hogy a zene világából is saját produkciót tudnak felmutatni, igaz, megválaszolandó kérdés, mi lesz ezzel a zenei vénával?
A kolozsváriak kilencfős csapatán a rutinosság jobban érződött, eklektikus válogatással álltak elő, a szentgyörgyiek dinamikusabbak, bevállalósabbak voltak. Ne­vek említése nélkül szólunk nagy elismeréssel a szentgyörgyi társulat koncertező tagjairól, a mindenkori vendégjog apropóján pedig megjegyezzük: a sepsiszentgyörgyi származású Farkas Loránd kitűnő énekest – nem riad vissza egy U2-slágertől sem –, jó volt újra hallani az innen Ko­lozsvárra szerződött Váta Loránd dalait, illetve a zenészek közül Balla Szabolcs énekével és több hangszeren játszva, a Bányavirágból ismert Viola Gábor gitárjával, Medve Sándor trombitájával, Molnár Levente pedig dobjával, illetve egy szem dalával tette igen emlékezetessé ezt az összességében színes és remek produkciót.