Az otthon játszó Fenerbahce a Benficával szemben, a Chelsea pedig a Basel otthonában jutott előnyhöz a labdarúgó Európa Liga elődöntőjének csütörtöki első meccsén.
A Chelsea Bázelben szerzett korán vezetést: Lampard szögletét Moses fejelte a kapuba a 12. percben. A folytatásban is inkább az angol csapat veszélyeztetett, ám a szünet után Stocker egyenlíthetett volna, lövése azonban a kapufán csattant, akár csak később a túloldalon Torresé. Mindent megtett az egyenlítésért a svájci együttes, és a 87. percben Schär gólra váltotta egy megítélt büntetőt. A vendégek azonban a 94. percben, David Luiz szabadrúgás góljával mégis nyerni tudtak.
A szinte végig mezőnyfölényben játszó Fenerbahce is előnnyel várhatta volna a szünetet a Benficával szemben, ám az első félidő ráadáspercében Cristian 11-esből a bal kapufa tövét találta el. A török csapatnak korábban és a második félidőben is volt egy kapufát érintő kísérlete. A 72. percben megtört a jég: Korkmaz fejese épphogy átjutott a gólvonalon, az alapvonalnál álló asszisztens joggal ítélt gólt.
Az eredmények: Fenerbahce–Benfica 1–0 (0–0/gólszerző: Korkmaz 72.), Basel–Chelsea 1–2 (0–1/gsz.: Schär 87., illetve Moses 12., David Luiz 94.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.