Műhelymunka fiatal szakembereknekAutonómiák a gyakorlatban

2013. május 7., kedd, Közélet

Négy országból érkezett fiatal politológusok, szociológusok, nemzetiségi kérdéssel foglalkozó szakemberek vesznek részt azon a műhelymunkán, amelyet a Kovászna Megyei Tanács kezdeményezett és szervezett Európai autonómiák a gyakorlatban címmel.

A már működő autonómiák tapasztalatait ismerhetik meg a résztvevők az öt nap során, a helyiek pedig igyekeznek kihámozni mindazt a pozitívumot, amely Székelyföldön is alkalmazható lenne. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a megnyitón azt is leszögezte: „rendkívül fontos, hogy a többségi nemzet, a központi kormányzat döntéshozóit  meg tudjuk győzni arról, hogy amit mi szeretnénk, az tulajdonképpen mindenkinek jó”.
A megyei tanács az Európai Bizottság Élet­hosszig tartó tanulás programjánál pályázott az egyhetes műhelymunka megszervezésére. Kezdeménye­zésükhöz csatlakozott a fin­nországi Ostro­bothonia és az olaszországi Dél-Tirol, majd jelentkeztek a törökországi Gaziantep régióból és a szlovákiai Felvidékről is. Itthoni magyar és román fiatalokkal kiegészülve állt össze az a 16 fős csapat, amely péntek estig Sepsiszent­györgy vendége.
  Délelőttönként előadásokat hallgatnak a regionális identitásról, a kulturális és területi autonómiaformákról, a multikulturalitás vendégforgalmi vonzatairól, a kisebbségi jogokról, a területi autonómia pénzügyi velejáróiról, megvitatják az elhangzott előadásokat, délutánonként pedig kirándulnak, Háromszékkel ismerkednek a vendégek. Lesznek hazai előadók, de érkeznek külföldiek is, péntek délután pedig nyilvános fórumon összegzik a tapasztalatokat. Ekkor tart előadást Valentin Stan televíziós műsorokból is ismert bukaresti egyetemi tanár, aki igen empatikusan viszonyul a székelységhez, az itteni önrendelkezés kérdéséhez, és aki legutóbb március 15-én látogatott tájainkra, részt vett a megemlékezéseken. Témája címe ezúttal Székelyföld a gyakorlatban.
Tamás Sándor a megnyitón elmondta: az Európai Unió 27 országából 11-ben személyi elvű, illetve kulturális autonómia működik, hat országban területi autonómia, kettőben (Dániában és Finnországban) pedig mindkét forma megtalálható. „Mi itt, Székelyföldön azt szeretnénk, ami Európa különböző államaiban területi vagy személyi elvű autonómia formájában megtalálható” – hangsúlyozta a tanácselnök. Elmondta azt is, arra számítanak, gyakorlati tapasztalatokra is szert tesznek a következő napokban, megismerhetik a már működő autonómiák pénzügyi vonatkozásait, hogy például ki fizeti a kétnyelvűséggel járó többletköltségeket, hol vannak a döntéshozási szintek, az élet különböző részeit érintő döntések közül mit hoznak helyi, mit regionális szinten, és mi hárul a központi kormányzatra. „Van, amit tanulnunk másoktól, Európában nincs egységes modell, de összeszedhetjük a pozitívumokat mindabból, amit máshol már kipróbáltak” – hangsúlyozta Tamás Sándor. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2013-05-07: Közélet - Iochom István:

A hagyományőrzés jegyében ünnepeltek (Kézdiszentkereszti falunapok és népdaltalálkozó)

Kézdiszentkereszt polgármesteri hivatala és önkormányzata a hét végén tizenharmadik alkalommal tartott falunapokat. A felső-háromszéki hasonló rendezvények nyitányának számító eseményen első ízben szerveztek felső-háromszéki népdaltalálkozót, amely igen sikeresnek bizonyult.
 
2013-05-07: Közélet - :

Sorshúzás Emlékfák – öreg fák

A háromszéki emlékfák kapcsán indított hely- és kultúrtörténeti barangolásunk végén hűséges keresztrejtvényfejtőink számára műsorral egybekötött sorshúzást szervezünk Sepsiszentgyörgyön a Park vendéglőben május 9-én, csütörtökön 18 órától.