Bérmálás Sepsiszentgyörgyön

2013. május 7., kedd, Közélet

Tamás József csíkszeredai segédpüspök hét végén három sepsiszentgyörgyi katolikus plébániához tartozó, közel 170 személynek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét ünnepi szentmiséken.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Szombat délután az őrkői Mária, Világ Királynéja plébániához tartozó, a szeretet misszionáriusai kolostor udvarán 39 roma személy bérmálkozott (felvételünk). A püspök atya a szentbeszédben kiemelte, II. János Pál pápa 1997. május 4-én avatta boldoggá negyvenezer hívő jelenlé­tében az első roma származású vértanút, a spanyolországi El Pelét, aki a spanyol polgárháborúban meg akarta menteni egy pap életét, és ezért kivégezték. Így boldog El Pelé a romák patrónusa lett, szép példát adott arra, hogy minden népnek lehetnek vértanúi, akik életüket adják Istenért. Tamás József megköszönte Márkus András plébános és a Teréz Anya Leányainak, a szeretet misszionárusainak munkáját, akik elkötelezték magukat az őrkői cigányság életének jobbítására.
Vasárnap a belvárosi Szent József-plébánia udvarán folytatódott a bérmálkozás szentségének kiszolgáltatása, ahol hetvenegy személy bérmálkozott, délután pedig a Krisztus király-templomban ötvenheten lettek felnőtt keresztények.
A sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templomban a vasárnap déli ünnepi szentmisén tíz székely ruhás kisiskolás, öt kislány és öt fiú tett keresztségi fogadalmat, majd elsőáldozók lettek. Szőcs Sándor kántor gitárkíséretével az elsőáldozók műsort mutattak be a velük együtt ünneplő egyházköz­ségnek.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1149
szavazógép
2013-05-07: Belföld - :

Hírsaláta

PONTA ELISMERTE: ERDÉLYNEK KELL AZ AUTÓPÁLYA. Az amerikai Bechtel céggel az észak-erdélyi autópálya megépítésére kötött szerződést azonnal felbontják, amint sikerül megállapodni a cég képviselőivel – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök, de igen fontosnak tartja azt is, hogy kivitelezőt találjanak a már megkezdett munkálatok befejezésére, mivel kár lenne felhagyni az építőtelepet. Valós lehetőséget lát arra, hogy a közeljövőben befejezzék a munkálatokat vagy európai uniós alapokból, vagy a magán- és az állami szféra összefogásával, kon­cesszió révén. Erdélynek szüksége van az autópályára – szögezte le a kormányfő. (Krónika) 
2013-05-07: Közélet - Hecser László:

A Beatrice Kuvaszón (Bardoc községi napok)

Gazdag zenei programmal több ezer embert vonzottak szombaton és vasárnap a Kuvaszón tartott Bardoc Községi Napok. A zene mellett a sportnak is főszerep jutott: motokrosszversenyt és minifoci-bajnokságot is tartottak.