ÁLMOK. A demokraták és demokrata liberálisok házasságából született új pártnak, az LDP-nek az a terve, hogy Theodor Stolojan legyen a miniszterelnök és Vasile Blaga, a demokraták volt erős embere, akit a kormány vezetésére szántak, a főváros polgármesteri székéért induljon versenybe — írja az Evenimentul zilei.
SZERTEFOSZLOTT SAJTÓKAMPÁNY. Simona Todeannak, Ludovic Orban közlekedési miniszter feltételezett áldozatának sérülését nem közlekedési baleset okozta — állapította meg a Mina Minovici Intézet. Ha nincs áldozat, a koccanásos baleset még kihágásnak sem számít. Tehát az év végi Orban-ellenes sajtókampánynak a hisztérián kívül semmi oka nem volt.
FELÚJÍTJÁK MAGAS DÉVA VÁRÁT. Már múlt év végén arra utaltak a várfalak mentén emelkedő állványok, hogy elkezdődött a sokat ígérgetett várfelújítás, amely első szakaszában a meglévő falak restaurálását és a belső udvar kiépítését jelenti. A tervek szerint lesz majd kávézó, múzeum, antikvárium, ékszerbolt, illetve a déli várfalra tervezett előadó- és konferenciaterem is. Az ötvenmillió lejes felújítás tervek szerint 2009-re készül el. (Nyugati Jelen)
NEM KELL AZ EGYSÉGES FÉLÉVI DOLGOZAT. Az Oktatás Minőségének Ellenőrzését Végző és Biztosító Ügynökség (AEACE) főtitkára vasárnap nyílt levélben felkérte Tăriceanu kormányfőt, hogy törölje azt a miniszteri rendeletet, amelynek értelmében az egységes félévi dolgozatok eredménye szerint történne a felvételi a gimnáziumba, illetve hogy menessze tisztségéből az oktatási minisztert. Gheorghe Rădulescu, az ügynökség főtitkára úgy véli, az egységes félévi dolgozat része annak a baklövéssorozatnak, mely mélyíti az oktatás válságát, és késlelteti felzárkózását. (Paprika Rádió)
A MULTIK ELDORÁDÓJA. Várakozásukon felüli sikerévet könyvelhettek el 2007-ben a Romániában működő multinacionális mamutvállalatok. A Selgros idén elérheti az egymilliárd eurós forgalmat, a Carrefour, reményeit meghaladóan, két évvel hamarabb tornázhatja fel magát erre a szintre (tavalyi növekedése negyvenszázalékos volt), az Orange csak hangosan csodálkozik, hogy honnan ered a nagy nyeresége (a tavalyi esztendő első kilenc hónapjában 296 százalékos fejlődést ért el), de a Vodafone sem panaszkodhat a maga 24 százalékos pluszával. (Szabadság)
MÉRTÉKTELENÜL SOK ADÓ- ÉS ILLETÉKFÉLESÉG. Országunkban tavaly a cégek nyolcvanhatféle adót, illetéket fizettek, idén már kilencvennyolcat. Ezenfelül még ötszáz illetékforma létezik. Még maga a pénzügyminiszter is meglepődött, mikor a Realitatea tévé munkatársai az adatokkal szembesítették.
JÁNOS-NAP. Romániában közel kétmillióra nőtt a Jánosok és a név női változatát (Ioana, Ionela) viselők száma. Az ország egyik legismertebb Jánosa Ion Iliescu volt államfő, akit — annak ellenére, hogy ma már ,,csak" szenátor — még mindig sokan felköszöntenek, de irodájában már közel sem volt akkora tolongás és ajándékhegy, mint államfői mandátuma idején. (MTI-Panoráma)