Adómódosítást kérnek
Csütörtökön ülésezik Bukarestben a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Szövetsége. Kovászna megyét Ötvös Mózes képviseli. A szarvasmarha-tenyésztők megyei egyesületének elnökét felkérték, hogy szólaljon fel az ülésen.
Jelen lesz Dacian Cioloş uniós agrárbiztos, a kormány, az agrártárca képviselői is. „Próbáljuk megértetni velük, hogy a bevezetett adórendszer komolyan sújtja a gazdákat. Nem az adózás eltörlését kérjük, hanem azt, hogy mértékét igazítsák a termelési körülményekhez. Tájékozódjanak a terepen, hiszen az elmúlt években, miként idén is, a szárazság komoly veszteségeket hozott” – mondta érdeklődésünkre Ötvös. Ha nem hallgatják meg kérésüket, utcai megmozdulásokat szerveznek érdekeik védelmében.
Várják a jelentkezőket
Még lehet jelentkezni a nemzetközi húsmarhás konferenciára. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság, a vidékfejlesztési iroda és az Agrosic közösségfejlesztési egyesület hét végén (május 17-én és 18-án) a húsmarhatartásról és a marhahústermelésről szervez nemzetközi értekezletet. A rendezvényre a szakma jeles képviselőit hívták meg Magyarországról és itthonról. A program szerint a szakmai előadások május 17-én, pénteken 10 órakor kezdődnek Kovásznán a Clermont Szállodában. Szombaton a háromszéki húsmarhatartó gazdaságok megtekintésére és legelőlátogatásra kerül sor. Mivel a résztvevők száma korlátozott, előzetes bejelentkezés szükséges a 0749 189 919-es telefonon. (Incze)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.