Györgyudvari Merész Berci (balról az első) névre hallgat az a négyéves kan kuvasz, amely a múlt héten Budapesten és Gödöllőn tartott kutya-világkiállításon a magyar fajták – kuvasz, komondor, puli, pumi, mudi – között első helyezett, azaz Világkupa-díjas lett a felnőtt kategóriában.
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete által megszervezett seregszemlére a világ minden tájáról neveztek be ebeket, Háromszékről is több kutyatartó utazott a rendezvényre, amelyen az öt kontinensről érkezett bírák 371 kutyafajta közel húszezer példányát rangsorolták.
És habár szépségversenyről van szó, ahol az adott fajtára jellemző ideális külalakot leginkább megközelítő négylábú lesz a győztes, Berci nem afféle házi kedvenc: a sepsiszentgyörgyi Csákány László kutyája napi 24 órás őrző-védő szolgálatot teljesít egy város környéki esztenán, igen hatékonyan. Öt kölykét is benevezték, közülük egy szintén világgyőztes (a fiatalok között), kettő második, egy pedig harmadik helyen végzett. Külön öröme a tenyésztőnek, hogy az ötből három utód háromszéki esztenán született.
Háromszékre több más díj is jött a magyarországi világkiállításról, Simon Attila növendék kanja osztálygyőztes bizonyítvánnyal tért haza, Fekete György két kuvasz kanja (egy növendék és egy fiatal kategóriás) és Simon Cseperke pumi szukája egy-egy kitűnő minősítéssel.
A szépek szépe nagydíj Magyarországon maradt, egy óangol juhászkutya (bobtail) lett 2013 legszebb ebe.
A jövő évi kutya-világkiállítást Finnországban szervezik meg. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.