Húszmillió lejes ráfordítással szabályozzák Kászon-patakát Kézdiszárazpataktól Kézdivásárhelyig. A munkálatok jövő héten kezdődnek és két évig tartanak, a megvalósításhoz szükséges pénz 90 százalékát uniós pályázaton nyerte a megyei vízgazdálkodási hivatal. A tervről június 6-án közvitát szerveznek.
A beruházás közel negyven százalékkal csökkenti az árvízveszélyt a Kászon vízgyűjtő területén, és a hatás az Olt vizén is mérhető lesz (a szakemberek 0,8 százalékkal kisebb árvízveszélyt számoltak ki, de az ország egyik leghosszabb folyójáról van szó). A Hargita megyében eredő Kászon-patak 2010-ben több száz hektárnyi földet öntött el Kézdiszentléleken, jó néhány házat és gazdaságot, egy országutat és Kézdivásárhely derítőállomását is; a hasonló méretű áradások megelőzésére való a mederszabályozás. 2015-ig 16 kilométeren dolgoznak, ebből 12 kilométeren a partokat is megerősítik: néhol beton támaszfalakat építenek, másutt kőburkolatot raknak.
Az Olt vízgyűjtő területéért felelős igazgató, Ion Stoenescu elmondta: az utóbbi tíz évben ez a legnagyobb árvízvédelmi munkálat Háromszéken, és egy olyan patakon, amely hirtelen megduzzadásával nagy károkat tud okozni. Az időjárás miatt szavatosságot nem lehet vállalni, de a szabályozás nagyobb biztonságot ad 23 028 személynek (Kézdivásárhelyről, Szárazpatakról és Szentlélekről), 149 lakásnak, 495 hektár földnek, 25 cégnek, négy intézménynek és Kézdivásárhely derítőállomásának. A Kászon vizén mintegy hatvanan dolgoznak majd, a havi ütemet szigorúan ellenőrzik az uniós hatóságok, ahogy a terv jóváhagyása előtt is a helyszínen győződött meg a kiküldött a valós helyzetről.
Megyeszinten amúgy „viszonylag jól” állunk az árvízvédelemmel, az elmúlt évtizedben 25 millió lejt költöttek gáterősítésre az Olton, 15 milliót Barót patakának a szabályozására (18 kilométer hosszon), 13,6 milliót pedig különböző parterősítési és medertisztítási munkákra. Jelenleg is négy felső-háromszéki patakon dolgoznak, és több terv előkészületben. Van, amit a megyei vízgazdálkodási igazgatóság saját költségvetéséből végez, de olyan is, amely a központi források megnyitására vár. A legfontosabb közülük a Feketeügy, amelynek vízvédelmi rendszere közel negyvenéves, és sürgős tatarozásra szorul. A gond orvoslásához a tervek elkészültek, már csak a pénz hiányzik – akárcsak a Bodza völgyében, ahol egy-másfél évtizede porosodnak a kivitelezési iratcsomók. Háromszék árvízvédelmi térképe azonban közel áll a befejezéshez, ennek alapján a következő két évben minden településre saját térképet és akciótervet kell kidolgozniuk az önkormányzatoknak, hogy baj esetén gyorsan lépni tudjanak az emberi életek és anyagi javak megmentése érdekében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.