Megszépül a régi főtér
– Nézze meg a szobrot – irányítottak a település szíve felé. Ugye, milyen szép? Kicsi falu, kicsi főtér. Minden más faluban kitették a hősök névsorát, s most nálunk is ott van mindenkié, akinek neve elérhető volt. Talpalni kellett, hogy összeálljon a névsor.
A terméskőszikla mellett álló emlékkopja faragójának nevét keressük. A kisborosnyói Bartha Árpád munkája. A székely emberben benne a fafaragásra való hajlam, de azt valaminek felszínre kell hoznia. Kis­borosnyó a legjobb példa, mert székely magyar történelmi parkja révén egyre több a helybeli faragómesterek száma, akik annak előtte soha nem éreztek késztetést arra, hogy kopjafákat faragjanak. Átellenben még nem hervadtak el a református templomot és a papi lakást körülvevő „májusfák” – nyírfák –, május 26-án ugyanis négy lányt és egy fiút konfirmált a kőrösi lelkész, s ez alkalommal jubileumi konfirmációt is tartottak.
Thiesz János kovásznai polgármester kérdésünkre elmondta, már régebb gondoltak Csomakőrös főterecskéjének rendezésére, tervezet is született erre. Most  folyik a falu határában a Kovászna városi szeméttelep felszámolása, ennek befejezése után aszfaltozzák a főteret, gyalogjárókat alakítanak ki, hogy méltó legyen  az emlékhelyfalu múltjához-jelenéhez, hiszen nap mint nap turisták és vendégek érkeznek ide, akik keresik, látni akarják Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját.
Látogatásunk idején munkáscsoport sürgött-forgott a műemlék templom mellett. Az alapfalak kiszárításán dolgoznak, emberma­gasságban eltávolították a régi vakolatot. 
– Pályáztunk erre  a megyei tanácshoz, anyagiakkal segített a Kovászna Városi Tanács, és a kiadásokat önerőből is pótoltuk – tájékoztatott ifj. Bende Tamás református lelkipásztor. – Ez az esztendő nekünk a pályázatok éve, megújult a templom műkincs értékű orgonája is, Kolonics István kézdivásárhelyi orgonaépítő mester munkája 1886-ból. Ezt megelőzően megépült a ravatalozó a temető bejáratánál. Megkezdtük a temető takarítását, kaszálógépet vásároltunk. Idén is kirándulást szervezünk a gyülekezet számára: a Déva és Vajdahunyad kör­nyéki magyar csángóvidékre szeretnénk ellátogatni.  Zajlik a gyülekezeti élet, ősszel beindítjuk a fiatal házasok bibliaóráit.

Ausztráliai vendégek
Amikor a lelkész házaspár nincs jelen, a templomot és a Kőrösi Csoma Sándor-emlékkiállítást Debreczi Irénke presbiter­asszony nyitja ki a látogatók számára. Thamó András ausztráliai állampolgárral és feleségével, dr. Crissy Sharp asszonnyal, valamint papolci rokonságukkal itt ismerkedtünk meg. Thamó András a nyugat-ausztráliai Perth városától 250 km-re lévő Balingup falu mellett, egy távolabbi tanyán lakik családjával. Papolci származású édesapja 1951-ben menekültként telepedett ki. Gyerekei azonban, mert tudatában vannak, hogy magyarok, szeretnék tudni, honnan ered a család. Édesapjuk hazalátogatott, zsebében az 1602-ig visszavezetett Thamó-családfával, jegyez, fényképez, hogy hazatérve elmesélhesse, hol is a távoli Er­délyország, meggyőzze majd gyerekeit, hogy a következőkben együtt jöhessenek „haza”! Amikor Debreczi Irénke, aki egyébként Csomakőrös lakóinak falukrónikása, rokonnak szólította, a messziről érkező vendég elcsodálkozott. „Őrzök egy olyan mestergerendát 1834-ből, amelyen a nekem rokon Dancs József és Thamó Julianna neve olvasható!” – lepte meg a vendéget.

Messze a kőrösi erdő
Kismonográfia is megjelent a településről. Csomakőrös krónikása a Kommandón lakó Szabó (Biloklávek) Mária helytörténész, ő foglalta kötetbe Csoma Sándor falujának históriáját. A történelem, az élet azonban napról napra újra­írja magát, s lám, a két év eltelte után már hősi emlékmű emel­kedik a falu szívében. Sorolják, hogy ha lassan is, de „látni egy kis gyarapodást”, mert van négy-öt olyan személy, aki mezőgazdasági erőgépekkel rendelkezik, nem farmerként éli ugyan mindennapjait, de kaláka fejében, egymásnak segítve, meg­művelik itt a legkisebb termőföldet is. Mű­ködik a faluban asztalos, ács, kőműves, központifűtés-szerelő, szobafestő, fűrésztelep, épül egy panzió is, van halastó, pisztrangászat, egy asszony még készíti a hagyományos kőrösi háncskalapot is.
A földművelés és az állattenyésztés mellett jövedelemforrása a csomakőrösi családoknak az a pénzbeli jutalék, amit a Kalabucs-közbirtokosságtól kapnak. A birtokosság helyzetéről Tóth Árpád erdészmérnök-elnöktől érdeklődtünk. „Jelen pillanatban a csemeteültetéssel van gondunk – mondta –, mert a tavalyi szárazság miatt sok dugvány kiszáradt, amit pótolni kell. Összesen 710 hektár az erdőterületünk, de sajnos, nagyon messze, fenn a Kommandó feletti részeken. Ezért tűzifával nem tudunk szolgálni, mert a hazaszállítása nagyon költséges lenne. Értékesítjük, és készpénzben fizetjük ki a tagoknak a járadékot, minden tulajdonos hektáronként 130 lejt kapott idén. Beszámoló közgyűlésünket már márciusban megtartottuk. Legnagyobb gondunk, hogy ebben az évben lejárt az üzemtervünk. Bukaresti jóváhagyásért már folyamodtunk. Az emlékezetes 247-es kormányrendelettel visszakaptunk még 48 hektár erdőt, s hamarosan megkezdjük annak kijelölését. Hat szakmérnök száll ki a terepre, akik kimérik a területet, s velük munkások is lesznek, akik kifestik a parcellákat. Őket egy erdészházban helyeztük el, mert naponta hazajárni nehéz. Azért sietünk kijelöltetni a 48 hektár új erdővagyont, hogy ezt is be lehessen tenni az új üzemtervbe” – részletezte Tóth Árpád, aki mindennapi munkája mellett verseket is ír. Meglepő, hogy székely ember létére milyen könnyen bánik a román nyelvvel. Minket is megajándékozott egy román nyelven írt verseskötetével. „Rólam, mint a megyében élő két román nyelven verselő egyikéről, a Mesagerul de Covasna közölt hosszabb interjút” – tette hozzá.
Özv. Debreczi Pálné Szász Irénke Cso­makőrös családtörténeti kutatója. Konyha­asztalán garmadában állnak a füzetek-dossziék, a megyei levéltárban lévő, 1762 és 1895 közötti időszakból származó csomakőrösi anyakönyvek hivatalos másolatai, amelyeket naponta böngészget, s bárkinek össze tudja állítani családi leszármazását, hiszen az anyakönyvek folytatása a helybeli lelkészi irodában fellelhető. S mert e sorok írója is kedveli ezt a tudományágat, beszélgetésünk nemcsak hasznos, hanem felette érdekes meglepetéssel is szolgált.
– Engem minden helybeli és betelepült család érdekel – mondta. – Kutatás közben érdekességre is akadtam. Kőrösi eredetű Dancsok élnek még Illyefalván és Orosz­faluban is. Felvette velem a kapcsolatot egy Budapesten élő mérnök, Debreczi Zoltán, elküldte a családfáját, és kiderült, hogy elhalt férjem harmadik unokatestvére! Ilyen kicsi ez a világ. Nagyon érdekes a családkutatás. Kide­rítettem, hogy Csoma­kőrös első papja Kőrösi Dancs Mózes volt, aki a frankfurti akadémián elhalt, ott temették el, és itthon 1795-ben emlékező istentiszteletet tartottak temetése után. Érdemes volna ezt bővebben kikutatni.

Három mongol és egy magyar
Kovásznán örömmel vettük kezünkbe az idei Kőrösi Csoma Sándor-napok tiszteletére megjelent új, több mint félezer oldalra rúgó, immáron 19. tanulmánykötetet, amely Gazda Józsefnek, a Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő közművelődési egyesület elnökének kitartó munkája nyomán láthatott napvilágot. A lelki élet és a vallásosság tárgyköréhez kapcsolódó 33 írás között kedves ismerőseinknek, az Obrusánszky Borbála történész-orientalista vezette mongol csoport tagjainak tanulmányait is olvashattuk.
Obrusánszky Borbálának és a svájci hun maradékokról író Salamin Andrásnak a társaságában, Lázár-Kiss Barna András baróti polgármester, Komporály Vilmos baróti vállalkozó és a felsőrákosi erdő-közbirtokosság vezetője, Andorkó Ferenc jóvoltából mi is idegenvezetői, részesei és vendégfogadói lehettünk, úgymond „hun emlékek” nyomába szegődve a Rika erdőben, ahol a nép ajkán Attila király várának nevezett romokat, a Réka királyné „nyugvóhelyét” jelölő sziklát és emléktáblát keresték fel.
 Dimádzsáv Erdenbátor régész és történész, az Ulan Bator-i Mongol Állami Egye­tem Társadalomtudományi karának történész előadója, a Mongol Tudományos Aka­démia Történeti Intézetének munkatársa és igazgatóhelyettese, akinek fő kutatási területe a mongóliai hun sírok kutatása, „meghatottan nézte a Nap és a Hold együttes ábrázolását” Csomakőrösön, és elmondta: a mongóliai hun sírokban ő is megtalálta ezeket a jelképeket, és megörült, hogy a székelyeknél is az ősi hun jelek köszönnek vissza – ecseteli Obru­sánszky Borbála a kötet hátsó lapján. „A székely kapukon levő rovásfeliratokat lefényképezték, amit a hun eredet egyik bizonyítékának véltek. Erden­bátor szólt arról is, hogy a rovást már a hunok is használhatták, eddig 21 rovásjelet számoltak össze a mongóliai hun sírokból előkerült tárgyakon.” Az előadókat megérintette az orbaiszéki székely kapuk motívumvilága. „A tulipán motívumukról megtudtuk – írja Obrusánszky –, hogy az nemcsak a mi kedves virágunk, hanem nyomai egészen Mongóliáig érnek, ahol altan dzul-nak hívják. A tulipán Belső-Ázsiában is őshonos, és a mongolok egyik kedvelt díszítőmotívuma. Erdenbátor szerint a régi székely mintázatú szekrények közül egy-egy olyan, mint  náluk a festett bútordarabok.”