Vendégeket várnak Cófalvára

Családoknál szállásolják el a dunántúli Nagyrada testvértelepülés küldöttségének tagjait, akik július 25-én érkeznek, viszonozzák a cófalviak látogatását. Nagyjából már kialakultak a családi-baráti kapcsolatok, nem okoz majd nagy gondot a faluban, hogy ki és hol hajthatja pihenőre a fejét, mert a látnivalókban gazdag program ugyancsak igénybe veszi a vendégeket.
– Valóságos esemény volt Nagyradán, amikor felszereltük az ajándékba vitt kis székely kapunkat a település szívében, amelyet a Haszmann-műhelyben készíttettünk – tájékoztatott Szőcs Levente nagyborosnyói polgármester. (Có­falva ehhez a községhez tartozik.) – Most itthon állítunk önerőből székely kaput a volt faluháza, a mostani kultúrotthon elébe, az ottani községi tanácstag és falufelelős Szentgyörgyi Ernő vezetésével rendezik az épület környékét, köréje új kerítést állítanak.
Nagyrada a török invázió áldozata lett, teljesen lakatlanná vált, csak romos temploma maradt meg. Földje jó, s ami a legfőbb: határában megterem a bor – mesélték tavalyelőtti találkozásunk idején. Századok teltek el, amíg újra benépesedett a település. Ma már vendéglátó-ipari egységek szolgálják a falusi idegenforgalmat, kirándulásokat szerveznek a Kis-Balaton Nemzeti Park­ba, a horgászterületre, a közeli Zalakaros gyógyfürdőjéhez. „Rágjon meg a radai rosseb!” (fekéllyel járó, gyógyíthatatlan kór) – hangzik a településhez kapcsolódó szólásmondás, de van ennek a betegségnek egy kiváló orvossága is: a nagyradai bor. Címkéjének felirata: Ca­bernet Sauvignon, Gyógyír a Radai rossebre. Száraz minőségi vörösbor.
A község közelében található a Kis-Balaton természeti és kulturális értékekben gazdag tájegység, amelynek jelentős része védett terület. A Zala folyó torkolatvidéke mindig mocsaras, jelentősen ingadozó vízszintjéről nevezetes táj, a XIX. századig egységet képezett a Balatonnal, a mai tó nyúlványa volt. Idő­közben azonban számottevő változások történtek, amelyek a Kis-Balaton vízzel borított területeinek csök­kenéséhez vezettek. Uniós pénzalapokból sikerült regenerálni a mocsárvilágot.
– A cófalviak mindig igennel válaszolnak, ha közmunkára hívjuk – mondta a falufelelős. – A temető takarítását is közösen végeztük. Fúrt kutat készít­tettünk a temetőbe, Incze Dezső segítségével beöntettük a foglalatát, kézi szi­vattyú kerül a kútra. Nem ez az egyetlen gond, ami megoldásra várt Cófalván, az idei költségvetésből kell jutnia egy kis pénznek arra is, hogy kavics kerüljön a mellékutcák kátyúiba.
Nagyobb gond az, hogy anyagi alapok hiányában nem építhettek hidat a Kovászna vizére, s így azok a helybeli termelők, akiknek a patakon túl található földterületük, most is csak Barátoson keresztül juthatnak át a túlsó mezőrészre.
Az elmúlt napok esőzését áldásként várták. A falufelelőstől azt is megtudtuk, hogy erre a nyárra megoldódott a szarvasmarhák legeltetése, de bár a területet kimérték a visszaigénylőknek, annak tulajdonjogát még mindig nem sikerült rendezni a cófalvi tehéntartó gazdák számára megnyugtató módon. Fontos dolog ez, mert jelenleg 112 tehén szerepel a nyilvántartásban, minden portára jut tehát egy jószág. Van a faluban 400 juh, a Nádasban legelnek a fejősök, s mert szűkös a hegyi legelő, a meddők egy része a Csoboton, a töb­bi pedig a Nagypatak feletti Hammason.
Nyugalomba vonult a cófalvi református egyház­község lelkésze, id. Bende Tamás, és a falufelelős, aki egyben az egyházközség gondnoka is, elmondta: ragaszkodnak egy új lelkészhez. A törvényes utat követik, így pályázatot írtak ki. Amennyiben nem lesz pályázó, a főhatóságra bízzák, hogy kit neveznek ki Cófalvára. Sajnos, ennek a falunak is apad a lélekszáma, félő, hogy óvodáját, elemi iskoláját nem lehet fenntartani, és fel kell számolni.