Kedden Kovászna és Vrancea megye határán, Ozsdolától tizenhárom kilométerre a Vas-kútnál – ahol a Láros Erdő- és Legelőtulajdonosok Egyesülete kezdeményezésére és támogatásával 2008 őszén rendbe tettek egy első világháborús sírt, és emlékkeresztet állítottak – mintegy száz ozsdolai és kézdisárfalvi hagyományőrző, valamint a Kézdiszéki Székely Tanács emlékezett a trianoni békediktátum 93. évfordulóján.
Az emlékkeresztnél Páll István ozsdolai közbirtokossági elnök elevenítette fel a gyalázatos diktátumot és annak tragikus következményeit, majd a Kún Kocsárd-iskola tanulói az alkalomhoz illő verses-zenés műsort adtak elő, Sebestyén Rita pedig saját versét szavalta el. A résztvevők Jakab Fancsali Kálmán címzetes esperessel, római katolikus plébánossal közösen imádkoztak. (Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.