Nincs pénz az Európai Szolidaritási Alapban – írja a Spiegel Online hírügynökségi jelentésekre hivatkozva. Ez egyben azt is jelenti, hogy Brüsszel a korábbi hangzatos ígéretek ellenére sem tud anyagi segítséget nyújtani Közép-Európa árvíz sújtotta országai számára.
Koraiak voltak az Európai Bizottság segélyekre vonatkozó ígéretei – derült ki Janusz Lewandowski uniós költségvetésért felelős biztos sajtótájékoztatóján. „A katasztrófa mérete túl van azon a mértéken, amíg kártérítést tudunk adni. Egészen biztosan mondhatom, hogy források nélkül vagyunk, az Európai Szolidaritási Alapból 2013-ban biztosan nem tudunk fizetni” – mondta az uniós főhivatalnok. Emellett a korábbi, Szíriának tett hárommilliárd eurós segélyígéretet sem tudja beváltani Brüsszel, ugyanis nincs pénz a közös segélykasszában.
A mostani pénzhiány többek között annak is köszönhető, hogy a Bizottság, a Tanács és a Parlament még nem tudott megegyezni a következő, 2014–2020-as uniós költségvetésről. Bár a szolidaritási alapról közvetlenül nem tárgyalnak most a felek, pénz ebben sincs: a Bizottság nemrég arra kérte a tagállamokat, hogy legalább 11 milliárd eurót utaljanak át a segélykasszába, ez viszont a mai napig nem történt meg. A tagországok vezetői felajánlották, hogy átutalnak 7,3 milliárd eurót, ha a Parlament korábbi álláspontját feladva engedi, hogy a közös európai költségvetés főösszege a Bizottság által ideálisnak vélt, ám a tagországok kormányai által sokallt egymilliárd euró alá csökkenhessen. A kölcsönös zsarolásnak most viszont az árvizek áldozatai látják igazán kárát.
Az uniós biztosok egyébként nem egységesek a segélyeket illetően: míg Lewandowski egyértelműen jelezte, hogy idén nem tud, miből segélyt fizetni Brüsszel, addig a válságkezelésért felelős biztos, Krisztalina Georgieva megerősítette: „az EU kész a szükséget szenvedők mellé állni”. Lewandowski annyi ígéretet tudott csak tenni, hogy a kárelhárítás költségeit esetleg a következő, 2014-es évben tudja majd enyhíteni a Bizottság. Lewandowski azzal is érvelt, hogy lazítani kellene a Bizottság szigorú költségvetési szabályain, hogy a fel nem használt pénzeket a nem várt kiadásokra át lehessen csoportosítani. „Hogyan magyarázzuk majd el a német, osztrák és cseh árvízkárosultaknak és a szíriai menekülteknek, hogy az EU szeretne segíteni rajtuk, de a segítség csak később érkezik, mert túl szigorúak a költségvetési szabályaink?” – mondta a lengyel eurokrata. Az Európai Szolidaritási Alapot egyébként 2002-ben pontosan azért hozták létre, mert az az évi áradások komoly károkat okoztak több európai országban is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.