Vasárnap az Opra István római katolikus plébános által celebrált ünnepi szentmise után a község főterén, az önkormányzat által 2009-ben állított szobornál emlékeztek a falu legnagyobb szülöttére, a több mint harminc nyelvet beszélő Bálint Gáborra halálának 100. évfordulóján.
Ezt megelőzően a Bálint Gábor Közművelődési Egyesület képviselői megkoszorúzták a szülőház helyén álló épület homlokzatán látható emléktáblát, illetve a nevét viselő iskola udvarán álló mellszobrot. A nyelvzseni életét és munkásságát Jakab Jolán történelemtanár ismertette. A nevét viselő iskola tanulói a Borcsa János irodalomkritikus, az iskola volt tanára által összeállított zenés-irodalmi műsorukat adták elő. Az ünnepséget és a koszorúzást követően a Bálint Gábor-iskola küldöttei a kézdivásárhelyi református temetőben helyezték el a kegyelet virágait a nagy tudós márvány síremlékénél.
A szobortól a tömeg az egykori szeszgyár épülete elé vonult, ahol Tusa Levente polgármester beszéde és a Bóbita Napközi Otthon székely ruhás óvodásainak rövid műsora után Opra István plébános megszentelte az új nyugdíjasklubot, amelyet a szépkorúak máris birtokukba vehettek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.