Utcára vonulva tiltakozhat a magyarság, amennyiben a régióátszervezés során a magyar többségű megyéket beolvasztják román többségű nagyrégiókba – helyezte kilátásba Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Mint mondta, a Székelyföldet Ceauşescu sem merte beolvasztani a környező román megyékbe, a közigazgatási régiók most tervezett kialakításával a Székelyföldön élő magyarok „egy nagyon perverz beolvasztástól tartanak”. Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes veszélyesnek tartja, hogy Kelemen Hunor tüntetésekkel fenyeget.
Az emberek utcára vonultak 1968-ban. Ha valaki azt hiszi, hogy 2013-ban nem fognak kivonulni, az téved – jelentette ki Kelemen Hunor tegnap a Radio France Internationale román adásában arra a kérdésre válaszolva, mit tesz az RMDSZ, ha a régiók kialakításánál nem veszik figyelembe a Székelyföldre vonatkozó javaslatát. Emlékeztetett, az 1968-as megyésítéskor felszámolták ugyan a történelmi Székelyfölddel nagyjából megegyező Maros Magyar Autonóm Tartományt, három kisebb közigazgatási egységet létesítve, de még Ceauşescu sem merte szétszabdalni a magyar megyéket. Kifejtette: a román politikusoknak túl kéne tenniük magukat a Székelyfölddel kapcsolatos „paranoián”, mert senki sem fogja Hargita és Kovászna megyét zsákban elhordani, fekete lyukat hagyva az ország közepén. Rámutatott: a Mócföldhöz vagy Dobrudzsához hasonlóan a Székelyföld is sajátos történelmi, kulturális hagyományokkal, gazdasági és társadalmi kötelékekkel rendelkezik, úgyhogy ebben a térségben nem lehet eltekinteni az etnikai szempontoktól. „Amikor Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes arról beszél, hogy Románia problémáit a regionális és kulturális különbségek eltörlése oldaná meg, akkor persze hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyében élők egy nagyon perverz beolvasztástól tartanak, attól, hogy olyan közigazgatási átszervezést hajtanak végre, amely a közösséget megfosztja a beleszólás lehetőségétől minden regionális intézményben. Az így létrehozott régiókban a magyar közösségnek nem lesz szava. Ezt a dolgot nem tudjuk elfogadni” – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes inkorrektnek és elég veszélyesnek minősítette azt, hogy Kelemen Hunor demonstrációkat helyezett kilátásba Székelyföld beolvasztása esetében. A régiók kialakításával megbízott kormánytag szerint a régiók kialakítása nem jelent „útlevél-ellenőrzést” az országon belül, a régiók a regionális fejlesztés területén fogják összehangolni a megyei tanácsok tevékenységét, és a magyaroknak nincs, miért tartaniuk ettől.
Segítséget kér az SZNT
A magyarországi önkormányzatoknak címzett nyílt levélben kért támogatást Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke ahhoz, hogy sikerüljön összegyűjteni az egymillió aláírást a sajátos nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezés támogatására. „Románia kormánya – megszegve nemzetközi kötelezettségvállalásait – nem kéri ki Székelyföld 800 ezer lakosának a véleményét a közigazgatási határok kialakításáról, hanem az itt élők akaratával ellentétben egy román többségű nagy régióba kívánja beleerőltetni Székelyföldet. Elszántak vagyunk, hogy az erőszakmentes tiltakozás eszközeivel, nagyon határozottan lépjünk fel a megsemmisítésünket célzó állampolitika ellen, és számítunk továbbra is Magyarország önkormányzataira” – áll a nyílt levélben. Az SZNT elnöke szerint a polgári kezdeményezés elfogadásához szükséges egymillió aláírás jelentős részét Magyarországról szándékoznak összegyűjteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.